Hamarosan nem lesz, aki tanítson: pár éven belül nyugdíjba megy a legtöbb tanár Közoktatás
Eduline

Hamarosan nem lesz, aki tanítson: pár éven belül nyugdíjba megy a legtöbb tanár

Míg 2014-ben alig több mint 2 ezer 60-65 éves tanár dolgozott hazánkban, addig 2018-ra a számuk már meghaladta a 10 ezret is.

A Nemzetközi Tanárnap alkalmából közzétett Eurostat jelentése szerint a tanárok átlagosan majd 40 százaléka 50 év fölötti. Ez területekre lebontva egy kicsit még ijesztőbb, ugyanis hazánkban akárcsak Ausztriában, a tanárok majdnem 45 százaléka 50 év fölötti - írja a statisztikákra hivatkozva a Pénzcentrum.

Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor 114 369 tanárból

  • 19 774 volt 50-55 év között,
  • 19 089 volt 55-60 év között,
  • 10 443 volt 60-65 év között,

valamint 547-en 65 év felett dolgoztak a szakmában - írja az oldal. Mindez az is jelenti, hogy a legfrissebb összehasonlító, 2018-as adatok szerint a 114 369 tanárból 30 079 tanár 55 évesnél idősebb volt, ami az összes szakmabeli 26 százaléka, azaz négyből 1 magyar tanár tartozik ide.

Ami pár éven belül azonban ennél is nagyobb problémát jelenthet, az az, hogy négy év leforgása alatt 7 százalékkal több lett az 55 évesnél idősebb tanárok aránya Magyarországon, a számok pedig csak romlani fognak etekintetben. Ezen kívül a 60-65 éves korosztályba tartozó tanárok száma meg 4,5-szereződött.

Mindezek mellett az is aktuális és egyre égetőbb probléma, hogy a tanárok száma évről-évre kevesebb.

Nem érzik magukat biztonságban a tanárok a PSZ felmérése szerint

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az elmúlt napokban online felmérést végzett arról, hogy biztonságban érzik-e magukat a tanárok és az oktatásban dolgozók. A több ezer beérkezett válasz alapján úgy gondolják, hogy az oktatási kormányzatnak át kellene gondolnia a jelenlegi védekezési stratégiáját a koronavírus-járvánnyal szemben, mert a válaszadók többsége nem érzi biztonságosnak a munkahelyét.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés