Maruzsa: 30 óvodában és 6 iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni Közoktatás
Eduline/MTI

Maruzsa: 30 óvodában és 6 iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni

Az elmúlt egy hónapban egyetlen intézményben sem alakult ki tömeges fertőzés, ebből az látszik, hogy a jelenleg érvényes eljárásrend hatékony - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán a műsorban elmondta, hogy a szerdai adatok szerint 30 óvodában és 6 iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni, 134 intézményben pedig 1-1 osztályban tantermen kívüli digitális munkarend mellett döntöttek.

A köznevelésért felelős államtitkár arról is beszélt, hogy felkészültek a köznevelési intézmények a belépéskor szükséges lázmérésre. Mint mondta, mindenhol nagy logisztikai műveletet igényel a diákok beléptetése az iskolákba, de nagyobb zökkenők nélkül megoldható a feladat. Ezt segíti, hogy a kormány negyvenezer digitális hőmérőt biztosított az intézményeknek, ahol pedig négyszáznál több tanulót kell egy kapun beengedni, hőkapukat telepítettek, így egyszerre 8-10 embert tudnak ellenőrizni - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a lázmérés a járvány elleni közös védekezést szolgálja, és segíti az oktatási intézmények biztonságos működtetését. A lázmérést olyan helyen érdemes elvégezni, ahol az nagyobb tumultus nélkül lebonyolítható - tette hozzá. Ismét kiemelte, hogy a mérésben a pedagógusok, a nevelő-oktató munkát segítők, illetve a technikai dolgozók mellett a felsőbb évesek is részt vehetnek. 37,8 Celsius-fok felett el kell különíteni a gyermeket, majd pár perc múlva meg kell ismételni a lázmérést, ha pedig másodjára is lázat mutat, értesíteni kell a szülőt - ismertette az eljárást az államtitkár.

Korábban írtunk róla, hogy a Klebelsberg Központ szerint is felkészültek az iskolák a kötelező lázmérésre. Az egyik székesfehérvári iskola intézményvezetője elmondta, hogy náluk 750 diák, 80 pedagógus és egyéb munkatárs bejutását kell megoldaniuk minden reggel. A szerda reggeli tesztidőszakban fennakadás nélkül, becsengetésre mindenki a tanterembe ért, pedig a szenzoros homlokhőmérés után kötelező kézfertőtlenítést is végeztek.

"Mindenki felkészült" - mi vár a diákokra és a tanárokra október 1-től?

A szeptemberi adatok és tapasztalatok után újabb elemekkel bővülve indul el a következő hónap. A szigorított szabályok mellett, kiegészült a javaslatcsomag és kötelező lesz a lázmérés az iskolába lépés előtt. Mi lesz október 1-től az iskolákban? Összefoglaltuk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.