Legyen kötelező maszkviselés az iskolákban? Közoktatás
Eduline/MTI

Legyen kötelező maszkviselés az iskolákban?

Svéd kutatók egy csoportja például azt javasolta: kötelezzék maszkviselésre a diákokat az iskolában annak érdekében, hogy megfékezzék a koronavírus terjedését.

A szakértők azt javasolták, hogy a gyerekek hordjanak maszkot, szabad levegőn sportoljanak és osztályonként vonuljanak el étkezni. A Covid-19 svéd tudományos fórum tagjai, arra hivatkoztak, hogy amerikai, dél-koreai és izraeli adatok szerint a gyerekek képesek a fertőzés hordozására és átadására.

Svédországi adatokból pedig az is kiderül, hogy ők is súlyosan megbetegedhetnek a koronavírusban. Egyúttal rámutattak: a svédországi esetek száma csökkent azóta, hogy megkezdődött a nyári szünet.

A kutatók jogosnak nevezték azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a jövő heti iskolakezdés a járvány terjedésének gyorsulását hozhatja magával.

Azt is hozzátették, hogy azoknak a családoknak, amelyekben valamely veszélyeztetett csoport tagja él együtt iskoláskorú gyerekkel, lehetőséget kellene kapniuk a digitális oktatásra - vélekedtek.

Ti mit gondoltok, itthon is jó ötlet lenne, ha szeptembertől az iskolaépületeken belül is kötelezővé tennék a maszkviselést? Ha kíváncsiak vagytok, eddig mit tudunk az iskolakezdésről, akkor itt elolvashatjátok a legfrissebb híreinket az őszi szabályokról, határidőkről és teendőkről.

Az Emmi válasza a tanévkezdéssel kapcsolatos járványügyi intézkedésekről

Hamarosan elkezdődik az iskola, de még mindig nem egyértelmű, hogy mire lehet majd számítani szeptemberben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.