Hamarosan kezdődik a következő tanév, bár még nem tudjuk, pontosan milyen formában indul el az iskola szeptemberben, az utolsó félév biztosan komoly tanulság az iskoláknak, tanároknak és a diákoknak is. Horányi Gáborral a Lauder Javne Iskola főigazgatójával beszélgettünk tapasztalatokról és a lehetséges folytatásról.

Eduine: Arról már nagyon sokat hallottunk, hogyan álltak át az állami iskolák a távoktatásra. De vajon hogyan zajlott ez egy magániskolában?  

Horányi Gábor: Folyamatosan figyeltük a járványhelyzet alakulását és néhány nappal a hivatalos kormánydöntés előtt jeleztük a szülőknek, hogy felkészültünk a digitális oktatásra. Azt javasoltuk, hogy tartsák otthon a gyerekeket a helyzetre való tekintettel. Gyakorlatilag március 16-án, hétfőn reggel kilenckor – a nagyobbaknál nálunk már most is ekkor kezdődik a tanítás – mindenki számára elkezdődhetett a digitális oktatás.

Előnyünk volt, hogy előbb kezdtünk el foglalkozni a témával, mint a legtöbben, és mivel egy alapítványi iskola vagyunk, gyorsan, könnyen tudunk dönteni.

E: Akkor alapítványi iskolának lenni ilyen szempontból előnyt jelent?

H.G.: Ha arról van szó, hogy dönteni kell, akkor nálunk ez gyorsabban megy, mint a közoktatás többi részében. Illetve az is segített minket, hogy nagyon erős informatikai hátterünk van, s így könnyebb volt az átállás. Már korábban létrehoztunk egy – elsősorban alumnikból álló – informatikai csapatot, így gyakorlatilag már az indulás napján kint voltak a YouTube-csatornánkon azok a segédanyagok, videók, amiket ebben a helyzetben – és később is – használhattak a tanárok, diákok.

Az iskolához tartozó mindennapi dolgokat is igyekeztünk átvinni az online felületekre. Például van egy Comedu-közösségi oktatási programunk, mely a szülők és céges hátterük által felajánlott órákat, tevékenységeket szervezi egy rendszerbe. A digitális iskola idején, alkalmazkodva a helyzethez, elindult a Comedu live programunk – ahol közösségi iskolaként nem csak a diákoknak, hanem a szüleiknek vagy akár a nagyszüleiknek tartottak órákat külső meghívottak, a szülők és tanáraink.

Az oktatásban rugalmasak tudtunk lenni, például a platformok terén: Google Meettel indultunk, de Zoomra cseréltük. Az iskolai átállásban nálunk a fő kérdés az volt, mi az ésszerű és mi a reális terhelés. Alapvetően a magyar oktatási rendszer hagyományaiban meglehetősen tanárközpontú: a tanár valamit ad, azt a gyerek begyűjti és számot ad a tudásról. Ezzel szemben mi gyerekközpontúak vagyunk.

E: Ezt hogyan kell a gyakorlatban elképzelni?

H.G.: Sokak szerint a digitális oktatás azt jelenti, hogy nem szervezünk digitális együttléteket, csak leadjuk a tananyagot és majd a szülők segítenek az otthoni megértésben. Ennek azonban semmi köze a digitális oktatáshoz, csupán azt üzeni, hogy az iskolába járásnak semmi értelme, hiszen a feladatokat anélkül is fel lehet adni, hogy a diákok fizikálisan jelen lennének.

Aki azt gondolja, hogy az iskolába járás lényege az, hogy információkat gyűjtsünk be, az totálisan téved.

Ma nagyon sok helyről lehet információkat gyűjteni. Az elmúlt félévben volt olyan iskola, ahol megtartották az órákat digitálisan, de külön kérték a diákokat, hogy kapcsolják ki a kamerát és a mikrofont, hogy véletlenül se látszódjanak és ne akadályozzák a jelenlétükkel a tanárok hatékony előadását. Ennél talán az is jobb lett volna, ha ez a tanár előre felveszi ezt az anyagot. 

Sokan pedig azt gondolták, hogy az a jó, ha mindent órát megtartanak digitálisan. Ez alapvetően nagyfokú bizalmatlanságot tükröz a gyerekekkel szemben, hiszen, ha nem tanítom, akkor nem tud tanulni, másrészt pedig nem veszi figyelembe, hogy ez a munkaforma őrülten fárasztó. Mi igyekeztünk középutat találni és eldönteni, hány órát tartunk meg, és mennyi feladatot teszünk át önálló munkába. Nagyon fontos, hogy ebben a helyzetben a diákok is pontosan megértették, hogy az otthoni feladatoknak most más a funkciója, mint az amúgy is meglehetősen kérdéses hatékonyságú házi feladatnak.

E: Mik voltak a tapasztalatok a kialakított rendszerrel kapcsolatban? Honnan lehet tudni, hogy bevált-e vagy esetleg el sem érte a célját?

H.G.: Ebben a helyzetben a legfontosabb dolog – ami egyben az iskola legfontosabb dolga is – az volt, hogy fenn kellett tartani és erősíteni kellett a közösséget. Folyamatosan használunk egy saját fejlesztésű visszajelzési rendszert, melynek segítségével a diákokat és a szülőket bármikor meg tudjuk kérdezni egy-egy témában. A vélemények és a tanáraink tapasztalata alapján azt el lehet mondani, hogy ötödiktől fölfelé gyakorlatilag közel teljesértékű volt az, amit nyújtani tudtunk a digitális oktatás során. Gimnáziumban pedig annyira bevált, hogy az érettségi felkészülést is százszázalékosnak tekinthetjük.

Azt is kiemelném, hogy egy ilyen nehéz helyzetben a legfontosabb digitális óra az osztályfőnöki óra. Ugyanis a gyerekeknek iskolatársaiktól elvágva, gyakran a munkájuk elvesztése, illetve a járvány miatt szorongó szülőkkel körülvéve kellett átvészelniük ezt az időszakot. Ilyenkor a gyerekeknek lelki támogatásra van, volt és lesz is szükségük. Tehát a mentori, osztályfőnöki munka a legfontosabb.

Ilyenkor nem az a fő kérdés, hogy hogyan tanulja meg a Pitagorasz-tételt a gyerek, amit egyébként 127 helyről letölthet.

Az is alapvető tapasztalat, amit a digitális oktatás időszaka is igazolt, hogy nem csak a tanártól lehet tanulni. Hatékonyan lehet egymástól, a digitális környezetünkben lévőktől tanulni, nem is beszélve a rengeteg digitális tanulási segédanyagról.

E: Ha az új tanévhez közeledve összegezni kellene a digitális félév tanulságait, hogyan tennéd meg ezt?

H.G.: Ezután hosszútávon biztosan elfogadottabbá válhat az online oktatás.

Az biztos, hogy magát a digitális oktatást nem nagyon lehet már figyelmen kívül hagyni. Eddig is sokszor felmerült a kérdés, hogy ha valami digitálisan történik, akkor az mennyit ér, elfogadja-e az oktatási rendszer. Kicsit sarkítva, úgy gondolom, hogy ezentúl, ha van olyan interakció az iskolában, amihez nem kell a személyes kontakt, az nyugodtan átmehet a digitálisba. Főleg a nagyobbaknál lehet ez így, akik nem szeretnek korán kelni meg sokat utazni. Ők biztos örülnének, ha frontális események digitálissá válnak. S akkor még nem is beszéltünk a digitális oktatásban rejlő interakció lehetőségeiről.

Törekszünk arra is, hogy az utolsó két évfolyamon bevezessük a digitális pénteket.

Nyilván át kell gondolni, hogy mik azok a történések, melyek digitális formában tudnak bekerülni az iskolai mindennapokba, lehetnek ezek akár frontális előadások, online, kiscsoportos fakultációs órák, vagy mentori programok. Az elsődleges kérdés a korosztály és az iskola és a diákok viszonya.

A digitális oktatás segít abban is, hogy mi tanárként átgondoljuk a szerepünket. Azt látom, a tanárok nagyon sokat fejlődtek. Megtanultak például digitális prezentációkat készíteni, s rájöttek arra, hogy például a Zoomon vannak digitális interakciók is, nem csak frontális felületek.

A digitális oktatás próbája nyilván a következő félév kezdete lesz, amikor kiderül, kinek milyen hiányosságai keletkeztek ebben az időszakban - nem mintha a nyáron nem felejtenének el amúgy is mindent a diákok.

E: Végezetül, melyek azok az elemek, amelyeket mindenképp meg kellene tartani a digitális munkarend eddigi tapasztalatai alapján?  

H.G.: Nem a lexikális ismeretek, hanem a gyakorlati készségek, kompetenciák számítanak. A tanulásnak minél inkább a diákok saját feladatává, felelősségévé kell válnia.

Ha jól használjuk a digitális rendszert, akkor sokkal több differenciált, kiscsoportos oktatásra lehet lehetőség, a frontális dolgokat pedig nyugodtan át lehet tenni online formába. Érdemes lenne arra is gondolni, hogy egy rugalmasabb követelményrendszerre lenne szükség, hiszen nem mindenki érettségizik mindenből.

A reális követelmények kérdése örökzöld téma, s a most aktuális az új NAT-tal kapcsolatban is felmerül. Azt mindenki meg tudja mondani, mi kell a NAT-ba. A rosszul értelmezett általános műveltség jegyében rengeteg tartalmat határozunk meg, amit a gyerekeknek szerintünk feltétlenül tudniuk kell. Csakhogy ami a gyerekeket nem érdekli, azt nem fogják megtanulni. Itt jön a képbe a gyakorlati tudás szerepe, ugyanis az nagyon fontos, hogy a gyerekeknek a mindennapjaink szempontjából fontos területekről, témákról releváns információi legyenek.  

A másik lehetőség a közösségi élet. Nyugodtan lehet szülőértekezletet online tartani. Mi biztos, hogy fogunk ilyeneket is szervezni a hagyományos értekezletek mellett. Bizonyos aktivitásokat is át lehet vinni online platformokra. Ugyanis az iskola alapvetően egy szociális tér, ahol nem csak az a fontos, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan szól az Ohm törvény, hanem az is nagyon fontos, hogy a nap végén milyen társas élményekkel, viselkedési normákkal és emberi kapcsolatokból szerzett tapasztalatokkal térnek haza.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!