Az iskolák önállóan dönthetnek a 9 órás kezdésről? Közoktatás
Eduline

Az iskolák önállóan dönthetnek a 9 órás kezdésről?

Az egyeztetések már zajlanak a kérdésben, de alapvetően jogszabályilag sincs kőbe vésve hánykor kezdődjön a tanítás.

"Több ellene szóló érvet látok, mint mellette szóló érvet" - mondta az ATV Híradó kérdésére Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy a főváros vezetése azt javasolja a BKK-val együtt, hogy szeptembertől 9 órakor kezdődjön az oktatás, hogy ne legyen tömeg a közlekedési eszközökön, ha esetleg újabb járvány lenne.

“Azt nem tartom egy helyes indoklásnak, hogy ha 9 órakor kezdődne az iskola, a BKV-n kisebb lenne a tömeg, hiszen ma már a munkahelyek jelentés részén 8, fél 9, illetve 9 óra a munkakezdés időpontja"
- mondta a miniszter. Semmivel sem lenne kevésbé tömött a BKV, ha 9-kor kezdődne az iskola - tette hozzá.

Hétfőn az Egyenes Beszédben Novák Katalin családügyi államtitkár arról beszélt, ez abszolút nem aktuális kérdés, "persze ettől gumicsontokat mindig be lehet dobni". Az Emberi Erőforrások Minisztériuma – szintén az ATV megkeresésére – azt írta, nincs jogszabály arról, hánykor kezdődjön a tanítás, erről az intézmények maguk dönthetnek.

null

null

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.