Olaszország után Iránban is bezárnak az iskolák a koronavírus miatt Közoktatás
Eduline/MTI

Olaszország után Iránban is bezárnak az iskolák a koronavírus miatt

Iránban egy hónapra bezárják az összes oktatási intézmény - jelentették be csütörtökön hivatalosan.

Szaid Namaki iráni egészségügyi miniszter elmondta, hogy az oktatási intézmények az iráni óév végéig, március 19-ig zárva tartanak. Március 19. és április 3. között az újévi szünet miatt nincs oktatás. Az egyetemek már több mint egy hete zárva vannak, és több tartományban az alap- és középfokú oktatási intézmények sem fogadják a diákokat.

Az iráni egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint eddig 3513 beteg tesztjében mutatták ki az új koronavírust. A minisztérium bejelentette, hogy országos tervet dolgoztak ki a járvány elleni küzdelemre. Azokban a tartományokban, ahol nagy a fertőzöttek száma, azonnal alkalmazzák ezt, majd a következő napokban a többi tartományra is kiterjesztik.

Tegnap az olasz iskolákat zárták be azonnali hatállyal. A tanítást leállították egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt. Az intézmények március 15-ig zárva lesznek. A pedagógus szakszervezetek szerint a kormánynak sikerült ismét teljes káoszt teremtenie. Roberto Fontana egészségügyi miniszter "komolynak" nevezte a kornavírus-fertőzés terjedése miatti helyzetet.

Koronavírus: két Magyarországon tanuló iráni diák az első két fertőzött

Egyelőre enyhe tüneteik vannak - a Szent László kórházban ápolják őket.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.