Kásler Miklós: elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv Közoktatás
Eduline/MTI

Kásler Miklós: elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv

Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken. A módosított Nat az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe.

A módosított dokumentum a humán tárgyak esetében új tartalmakkal, szerkezettel, modern eszközökkel járul hozzá a nemzeti önazonosság kialakításához - mondta el a miniszter. A természettudományos tárgyak esetében "science-típusú" tananyagot állítottak össze, hogy a diákok érdeklődését még inkább elnyerjék - mondta.

Az idegennyelv-oktatásban az eddigieknél hatékonyabb eszközökkel szeretnék növelni az eredményességet - ismertette. Hajnal Gabriella, miniszteri biztos úgy fogalmazott: a módosított Nat középpontjában a gyermek és a pedagógus áll.

A tervek szerint csökken a tanulók óraszáma, és a korábbi szabályozástól eltérően évfolyamonként meghatározzák a diákok maximális heti óraszámát. Az alsó tagozat első három évében ez 24 óra lesz, amiből 22 a kötelező. Ebben a tervek szerint már benne van a heti öt testnevelés óra is. A 11-12. évfolyamon összesen a maximum óraszám 34 óra lesz, a kötelező ebből 11. évfolyamon 25, a 12. évfolyamon 24 óra. Ehhez jön majd még négy kötelezően választható tárgy, a korábbi fakultációknak megfelelően, illetve választható tárgyként négy illetve öt óra plusz.

A PSZ szerint túlságosan későn hozták nyilvánosságra az új Nemzeti alaptantervet

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint túlságosan későn hozták nyilvánosságra a módosított Nemzeti alaptantervet, amelyről nem is folyt széles körű társadalmi vita.

A miniszeri biztos cáfolta, hogy megszűnnének tantárgyak, így a médiaismeret - ami korábban a megszűnő tárgyak között szerepelt -, mint kötelezően választható tárgy is megmarad, mostantól két évfolyamon is lehet majd tanulni. A 8. és 12. évfolyamon jelenik meg az állampolgári ismeretek, ahol megtanulják a diákok, hogyan kell használni az ügyfélkaput - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A digitális kultúra, a korábbi informatika, valamint a technika tantárgyak is megújulnak. Lehetőség lesz a természettudomány elnevezésű integrált tárggyal kiváltani a kémia, fizika és biológia tárgyakat, és tartalmi megújuláson esett át a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az ének-zene tárgyak. 

Mi lesz a tankönyvekkel?

A sajtótájékoztatón bejelntették, elkészültek az új kerettantervek is, amelyeket a minisztérium és az Oktatási Hivatal honlapján napokon belül közzé tesznek. Az átdolgozott tankönyvek is időben rendelkezésre állnak majd - ígérte a miniszteri biztos.

Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár közölte: a módosított dokumentum további feladatokat ad majd a pedagógusképzés és továbbképzés területén. A megváltozott tartalmakra megfelelően fel kell készíteni a pedagógusokat - hangsúlyozta. Megjegyezte: a változások az érettségi szabályozását is érintik majd, a vonatkozó pontokat az év második felében rendezni kívánják.

Az új Nemzeti Alaptanterv körül még mindig nem csillapodtak a hullámok. Az elmúlt hetekben olyan hírek is megjelentek, hogy nem is egy, hanem egyből két Nat is van. Illetve több szakmai szervezet is aggodalmát fejezte ki a minisztérium döntései miatt. Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiuma például azt kérte a kormánytól, hogy legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) pedig nyílt levélben sérelmezte, hogy habár korábban megállapodtak, mégsem kapták meg az új Nemzeti Alaptanterv koncepcióját. Még a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) is felszólalt az ügyben: jelenlegi formájában nem támogatják az új Nemzeti alaptanterv (Nat) bevezetését.

Mi történt az új Nemzeti alaptantervvel? Összefoglaló az eddigiekről

Hová lett a hetekkel ezelőttre várható új Nemzeti alaptanterv? Milyen információkat lehet tudni róla, és ezeket hogyan fogadták a szakmai szervezetek? Kérdések a NAT körül.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.