Sajátos nevelési igényű gyerekek iskoláját zárnák be Egerben Közoktatás
Eduline

Sajátos nevelési igényű gyerekek iskoláját zárnák be Egerben

A minisztérium szegregáló intézménynek minősített egy egri iskolát, ezért öt éven belül felmenő rendszerben bezárnák azt.

Öt éven belül bezárná az egri Balassi Bálint Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskoláját a helyi Tankerületi Központ - írta meg a RTL Híradó nyomán a hvg.hu. A minisztérium szegregáló intézménynek minősítette az iskolát, szerintük a magas roma gyerekek száma miatt sérül az esélyegyenlőség biztosítása az intézményben, és ezt meg kell szüntetni.

Az ott tanuló diákok szülei az RTL-hez fordultak: szerintük a zömében hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekeket más iskolában nem tudják majd megfelelően képezni. Ezért azt szeretnék, ha az iskolát átminősítenék gyógypedagógia iskolává és így megmaradhatna. Az iskola megszüntetése eleve hordozza azt a kockázatot, hogy a diákok tanulási kudarcot éljenek meg, ezzel is növelve a lemorzsolódás veszélyét.

A tervezett bezáratás után a gyerekeket szétosztanák a környék más oktatási intézményeiben, utazó gyógypedagógusokkal pedig biztosítanák a megfelelő oktatást.

A sajátos nevelési igényű gyerekeket duplán sújtja az új iskolaérettségi vizsgálati rendszer

A megváltozott iskolaérettségi vizsgálatok rendszere az SNI-s gyerekeket különösen hátrányosan érinti. Az új törvénymódosításból mint kiderült, kimaradt a rájuk vonatkozó speciális rész.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés
Ez az egyik legnépszerűbb feladat a magyarérettségin, pedig vannak buktatói Érettségi-felvételi Szabó Fruzsina

Ez az egyik legnépszerűbb feladat a magyarérettségin, pedig vannak buktatói

Nem lesz egyszerű dolguk az idén érettségizőknek: fél év otthoni tanulás után kell jól teljesíteniük az írásbeli vizsgákon. A következő két hétben az Eduline-on szaktanárok segítségével járunk utána, hogyan lehet felpörgetni a felkészülést a vizsgák előtti napokban, milyen buktatói vannak a különböző feladattípusoknak, mire érdemes odafigyelni. Cikksorozatunk első részében a középszintű magyarérettségi érvelési feladatával foglalkozunk.