A természettudományi diákolimpián is taroltak a magyar diákok Közoktatás
Eduline

A természettudományi diákolimpián is taroltak a magyar diákok

Egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett a magyar csapat a 16. Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpián. 2019-ben ezen kívül kilenc nemzetközi tudományos diákolimpián vettek részt magyar diákok és összesen 29 érmet hoztak haza.

A 16. Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia (International Junior Science Olympiad - IJSO) szerdán ért véget Katarban - írja a Tudományos Olimpikonok Facebook-oldal

Aranyérmet Farkas Izabella Fruzsina, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 10. osztályos tanulója szerzett, ezüstéremmel pedig Dóra Márton, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tizedikes, illetve Szabó Márton, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Kollégium kilencedikes diákja tért haza. Bronzérmes lett Csonka Illés, a Pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma 8. osztályos, illetve Papp Marcell Imre, az Apáczai 9. osztályos tanulója.

2019-ben még kilenc nemzetközi tudományos diákolimpián vettek részt magyar diákok, amelyeken összesen hat arany-, hét ezüst- és tizenhat bronzérmet szereztek, dicséretet pedig tizennégyen kaptak. A Magyarországról érkező tanulók biológiából, matematikából és informatikából voltak a legsikeresebbek. Itt olvashatjátok a részleteket:

Taroltak a magyar diákok a tudományos olimpiákon: ezekről a versenyekről hozták haza a legtöbb érmet

Hat arany-, hét ezüst- és tizenhat bronzérmet szereztek magyar diákok a 2019-es tudományos diákolimpiákon, biológiából, matematikából és informatikából voltak a legsikeresebbek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.