Újabb szombati munkanap jön - szerencsére az évben ez lesz az utolsó Közoktatás
Eduline

Újabb szombati munkanap jön - szerencsére az évben ez lesz az utolsó

Újra egy nappal hosszabb lesz a hét, a diákoknak iskolába, a felnőtteknek munkába kell menni. Szerencsére idén ez az utolsó. De mikor lesznek 2020-ban ilyen napok? Összeszedtük őket.

Egymás után két szombaton, december 7-én és 14-én is munkanap van. Ugyanis a felnőtteknek és a gyerekeknek is le kell dolgozniuk előre a december 24-ét és a 27-ét. Tehát most szombaton december 27-e pénteket dolgozzuk le.

Így összesen tizenhét tanítási napra két pihenő jut. Ez pedig óriási hiba - Gyurkó Szilvia gyerekjogász szerint. Ha kíváncsiak vagytok a jogász véleményére, itt elolvashatjátok.

Jövőre az ideinél jóval kevesebb szombati munkanapra és munkaszüneti napra kell figyelni, ugyanakkor három négynapos hétvégének is örülhetnek a munkába és az iskolába járók. Itt nézhetitek meg a 2020-as listát.

Mikor lesz munkaszüneti nap 2020-ban, melyik szombaton kell dolgozni, iskolába menni? Itt a lista

Jövőre az ideinél jóval kevesebb szombati munkanapra és munkaszüneti napra kell figyelni, ugyanakkor három négynapos hétvégének is örülhetnek a munkába és az iskolába járók.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.