Államtitkár: ilyen kevés gyereket ilyen sok pedagógus még soha nem látott el Magyarországon Közoktatás
Eduline

Államtitkár: ilyen kevés gyereket ilyen sok pedagógus még soha nem látott el Magyarországon

2010-ben 164 ezer, az elmúlt években pedig 170 ezer pedagógus tanított Magyarországon. Ez a szám magába foglalja az óvodapedagógusokat, a tanítókat, a tanárokat, valamint a gyógypedagógusokat is. Ehhez képest a gyerekek létszáma jelentősen csökkent – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az elmúlt évek statisztikáit figyelembe véve „megalapozott akár az az állítás is, hogy ilyen kevés gyereket ilyen sok pedagógus még soha nem látott el Magyarországon" – mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az államtitkára az Aréna című műsorban.

Az államtitkár szerint a média által közvetített pedagógushiány mögött strukturális változások figyelhetők meg – ilyen például az egésznapos iskola bevezetése, ami sokkal több erőforrást igényel. Azt is hozzátette: „egy 170 ezer fős rendszerben évi 2000-3000 fős mozgás mindig van.” Míg két éve 4000 pedagógus hiányzott, most nyáron már arról lehetett olvasni, hogy 1500-an hiányoznak a pályáról – „ezek szerint javult a helyzet.”

Hozzátette: emelkedik a gyógypedagógusok száma. Míg 2010-ben 5700 gyógypedagógust foglalkoztattak, addig jelenleg 9500 ilyen munkakört töltenek be. Maruzsa úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen egyetlen pedagógus sem hiányzik a pályáról „hiszen a feladatok el vannak látva, és soha ennyi kolléga nem dolgozott még a magyar köznevelés rendszerében: 170 ezer fő látja el a feladatot".

Szerinte az, hogy az intézmények hirdetnek állásokat, nem feltétlenül új és üres álláshelyeket jelent, ugyanis sok helyen már előre gondolkodnak, és a hamarosan nyugdíjba vonuló tanárok helyett veszik fel a pedagógusokat. Az, hogy pontosan hány aktív pedagógus van jelenleg a pályán, illetve az egyes tankerületekben maradt-e betöltetlen tanári állás ,majd október elsején derül ki a statisztikákból.

A Pedagógusok Szakszervezete másképp látja a pedagógushiányt, erről itt olvashattok:

Túlterhelt pedagógusok, alacsony fizetések és hatalmas tanárhiány - így indul az idei tanév

"Ha így folytatják, 10-15 év múlva nem lesz pedagógus, és nagyon kevesek "luxusa" lesz az állami oktatás" - mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, akivel az idei tanévkezdésről, tanári fizetésekről és a pedagógushiányról beszélgettünk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.