Hullik a vakolat, és több helyen beázott az épület - a szülők teszik rendbe az iskolát Közoktatás
Eduline

Hullik a vakolat, és több helyen beázott az épület - a szülők teszik rendbe az iskolát

A szülők teszik rendbe a gyömrői Fekete István Általános Iskolát, miután a hivataloknak írt leveleikre érdemben semmilyen választ nem kapnak.

Az iskolában leomlott a tető, penészes volt a tornaterem, nincs elég mosdó, szűkös az ebédlő, hullik a vakolat, és több helyen beázott az épület - írja az ATV.

A szülők mellett segíti a munkákat az új polgármester is, aki azt is elmondta, hogy az önkormányzat egy helyi boltban nyitott egy bianco számlát, ahol a szülők mindent meg tudnak szerezni ami a felújításhoz kell most kell, de azzal is próbálnak segíteni, hogy megvásárolták az iskola melletti telket - derül ki a riportból.

Ez a második legnagyobb vásárlási szezon, rengeteg tanszert szereznek be a szülők

A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, az iskolakezdés miatt ilyenkor mélyen zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek - derül ki a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég "Deloitte back-to-school shopping survey" című felméréséből.

Az egyik legnagyobb probléma ebben az iskolában az, ahogy az étkezést kell megoldaniuk - írják. Az étkezőben egyszerre 30 diák fér el, az iskolába viszont 460-an járnak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy csoportnak, egy osztálynak 7 perce van arra hogy a két fogásos ebédet elfogyassza. Amíg pedig ebédelnek, addig a másik osztály kint a kis előtérben várja azt, hogy sorra kerülhessen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.