A pedagógusok fele már kezdőként otthagyja a pályát Közoktatás
Eduline

A pedagógusok fele már kezdőként otthagyja a pályát

A pályakezdők 30 százaléka egy év után, további 30 százalék öt év után otthagyja a pályát - írja a Népszava.

Felvételizők, figyelem: itt van az összes 2019-es felvételi ponthatár

Előfordul, hogy a pedagógusképzésre felvett hallgatók kevesebb mint fele jut el addig, hogy iskolában tanítson – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Szél Bernadett független országgyűlési képviselő adatigénylésére küldött válaszából.

A 2018/2019-es tanévben például 12 634-en kezdtek meg valamilyen pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges végzettséget és szakképzettséget biztosító képzést, diplomát ugyanebben az évben 8026-an szereztek, a pedagógus pályára lépők száma pedig éppen hogy csak meghaladta a 6 ezret - írja a Népszava.

Iskolaérettségi döntések: az Oktatási Hivatal intézi majd az ügyeket

„A szakmailag indokolhatónál kevesebb gyermek kerül be hatévesen az iskolába, ami önmagában nem biztos, hogy baj, de ahány óvoda, annyiféle gyakorlat létezik, és túl sokan vannak olyanok is, akik két évvel később, tehát nyolcévesen kerülnek be az első osztályba, ami már nem feltétlenül ideális.

A lap hozzáteszi, akik tavaly végeztek, korábban kezdték a képzést, de az arányok évekre visszamenőleg szinte változatlanok: a 2013/2014-es tanévben például 13 874-en kezdték meg tanulmányaikat ezen a területen, a diplomát szerzők száma 8 ezer volt, a pályakezdőké kicsivel kevesebb mint 6 ezer. A legnagyobb különbség a képzésbe belépők és a pályakezdők számában 2014/2015-ben volt: több mint 15 ezren kezdték meg tanulmányaikat, a végzettek közül pedig csak 5 ezren kezdtek tanítani.

"Nem vagyok túlságosan meglepve, szakszervezeti és pedagógus körökben mindezzel eddig is tisztában voltunk, csak a konkrét statisztikai adatokat nem ismertük" – nyilatkozta a lapnak Szűcs Tamás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának elnöke hangsúlyozta, mindehhez még hozzájön a lemorzsolódás: a PDSZ számításai szerint a kezdő pedagógusok mintegy 30 százaléka egy év után, további 30 százalék öt év után elhagyja a pályát.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés
Nem maradnak el az idei gólyatáborok, de védettségi igazolványra minden elsőévesnek szüksége lesz Campus life Szabó Fruzsina

Nem maradnak el az idei gólyatáborok, de védettségi igazolványra minden elsőévesnek szüksége lesz

Van, ahol gyorstesztekkel és napi kötelező lázméréssel, máshol állandó egészségügyi stábbal, betegszobával, fertőtlenítőpontokkal készülnek az idei egyetemi gólyatáborokra a szervezők. Bár a legtöbb felsőoktatási intézményben azzal számolnak, hogy a koronavírus-járvány miatt idén nem kell majd lefújni a programokat, a szabályok szigorúak: csak azok az elsőévesek gólyatáborozhatnak, akiknek van védettségi igazolványuk.