Nagy a baj a tanodák körül, csúszik az állami támogatás Közoktatás
Eduline

Nagy a baj a tanodák körül, csúszik az állami támogatás

Több - a hátrányos helyzetű gyerekek iskolán kívüli fejlesztésével foglalkozó - tanoda nem kapta még meg az éves finanszírozásának költségét, vannak, ahol már vésztartalékhoz sem tudnak nyúlni, és a helyzet egyre kilátástalanabb.

A vésztartalékok elfogytak, júniustól már nem tudják fizetni a tanoda bérleti díját és rezsiköltségét, arról nem is beszélve, hogy a dolgozók már hónapok óta fizetés nélkül foglalkoznak a hátrányos helyzetű gyerekek tanításával, fejlesztésével - derült ki az Abcúg cikkéből a Csobánkai Tanoda jelenlegi helyzete.

Nem csak ebben a tanodában jártak így: több tanoda került a működésképtelenség szélére, amiért az állami tanodapályázaton elnyert támogatásukat még mindig nem utalták át nekik. A pályázat hivatalosan 2019 januárjától egy évig finanszírozná 196 tanoda működését, az Abcúg azonban több olyan régóta működő tanodáról tud, ahol június elején még egy forintot sem láttak ebből a pénzből.

Az állam egyébként tavaly novemberben vette át a hátrányos helyzetű gyerekek iskolán kívüli fejlesztésével foglalkozó szervezetek, vagyis a tanodák finanszírozását - így ez a legelső fizetés a tanodák felé. Feltételezik, hogy a jelenlegi pályázati források késését az okozza, hogy a kifizetés egybeesik szervezeti átalakításokkal (Emmi), emiatt valószínűleg csak idő kérdése, és megtörténik a kifizetés, de ez a tanodák számára egyáltalán nem mindegy, hogy mikor történik - írják.

Hozzáteszik, hogy a mostani pályázat csak egy évre biztosít finanszírozást, ezért ha a kormány a 2020-as költségvetési tervezetben már előirányzott összeget is el akarja költeni a tanodák támogatására, hamarosan az új pályázatot is ki kéne írniuk.

Kérdés, mi lesz az önerőből működő tanodák sorsa

Ugyanis az állami engedélyhez kötik a tanodák működését, amelyek a legszegényebb gyerekek iskolán kívüli felzárkóztatását végzik.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.