Újabb változás: 2020-tól a középiskolások is ingyen kapják a tankönyveket Közoktatás
Eduline

Újabb változás: 2020-tól a középiskolások is ingyen kapják a tankönyveket

2020 szeptemberétől minden általános és középiskolás ingyen kapja majd a tankönyveket – ez derül ki a köznevelési jogszabályok tervezett módosításából.

Kásler Miklós erőforrásminiszter még márciusban jelentette be, hogy 2020-tól nem minden alap- és középfokú képzésben részt vevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez.

A hírről egyébként – írja a hvg.hu – a magyar kormány is beszámolt közösségi oldalán, az közzétett tájékoztatás szerint az ingyenes tankönyvellátáshoz szükséges forrásokat biztosították a jövő évi költségvetésben.

Újabb változások jönnek, így változtatnának a köznevelési törvényen

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel. Itt vannak a legfontosabb változások.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.