"Köszönjük, Zsóka néni": ilyen plakáttal köszönték meg tanárnőjük munkáját a hatodikos diákok Közoktatás
Eduline

"Köszönjük, Zsóka néni": ilyen plakáttal köszönték meg tanárnőjük munkáját a hatodikos diákok

Különleges ajándékkal búcsúzott osztályfőnökétől és énektanárától a II. kerületi Törökvész Úti Általános Iskola 6/A osztálya.

„Köszönjük, Zsóka néni!” – ez a felirat szerepel azon a plakáton, amely a Törökvész Úti Általános Iskola előtti buszmegállóban kapott helyet.

A plakátot a kerületi lap szúrta ki. A következő tanévtől nyugdíjba vonuló Selényi Erzsébet, vagyis Zsóka néni a Budai Polgárnak azt mondta, amikor bement az osztályba, hogy megköszönje a gyerekeknek az ajándékot, nem talált szavakat, csak a könnyei potyogtak.

„Negyven év után megyek nyugdíjba, és úgy érzem, a plakát csodálatos koronája ennek a négy évtizednek. Amit ez idő alatt kaphattam a tanítványoktól, azt meg is kaptam” – tette hozzá.

Óriásplakáton búcsúzik tanárától egy pesti általános iskola ballagó osztálya

"Balázs bácsinak tisztelettel jelentjük, az osztály létszáma 26, HIÁNYOZNI FOG!" - áll a plakáton.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.