"Hálás vagyok": melyik egykori vagy mostani tanárodnak mondanál köszönetet? Közoktatás
Eduline

"Hálás vagyok": melyik egykori vagy mostani tanárodnak mondanál köszönetet?

Évtizedek óta június első vasárnapján tartjuk a pedagógusnapot - ha eddig nem tettétek, most elmondhatjátok, melyik egykori vagy mostani tanárotoknak vagytok hálásak.

Az elsők mi leszünk – mert mindannyiunknak volt legalább egy olyan tanára, tanítója, akinek a törődése, odafigyelése, tudása, szeretete megváltoztatta az életünket.

Nekik üzenünk most.

#hálásvagyok

… Horn Györgynek a politológiaórákért a kilencvenes évek legvégéről. Én ott tanultam meg, hogy a politika nem csak az öltönyös, komoly férfiak elit klubja, és hogy hatással lehet mindenre, ami körülvesz minket: legyen az egy kátyús út vagy az egyetemi továbbtanulás. Sokat vitáztunk a tanár úr szobájában, de nekem ez az egyik legjobb emlék a AKG-s középiskolai évekből. Bebesy Anna, termékmenedzser

… Tóth Ildikónak, a DRK Dóczy Gimnázium volt magyartanárának, akinek komoly szerepe van abban, hogy mindig van az éjjeliszekrényemen legalább egy (de inkább több) könyv, hogy a könyvtár még mindig szerves része az életemnek – sőt most már a kislányoménak is. A betűk szereteténél nagyobb ajándékot nem kaphattam volna tőle. Köszönet neki. Szabó Fruzsina, szerkesztő

… Czidor Melinda néninek, a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola tanárának, aki osztályfőnökként és matektanárként nem hagyta, hogy a számok és az egyenletek eltántorítsanak a céljaimtól. Köszönöm neki, hogy mindig figyelt ránk, és nemcsak tanárként, hanem annál sokkal többként vett részt a mindennapjainkban. Csik Veronika, szerkesztő

… Edit néninek, a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium könyvtárostanárának, mert a kezdetektől fogva patronált, ha bármi kérdésem volt, segített, és természetesen jobbnál jobb könyveket ajánlott a felkészüléshez az érettségi idején is. Edit néni azok között az emberek között szerepel, akik elindítottak utamon – gőzerővel támogatta, hogy cikkeket írhassak. Talabér Dominika, újságíró

… Gergely Máriának – Marika néninek –, a salgótarjáni SÁI Kodály Zoltán Tagiskola tanítójának, mert alsóban megtanította nekem a matematika alapjait, és három évig az osztályfőnököm volt. Kislányként az ő közreműködésével tettem meg az első lépéseket az iskolában, és ezt sosem felejtem el. Tóth Alexandra, újságíró

Szívesen megköszönnéd mostani vagy egykori tanárodnak, amit érted tett? Írd meg e-mailben ([email protected]) vagy Facebook-üzenetben, kinek és miért vagy hálás - a köszöneteket összegyűjtjük, és pedagógusnapon közzétesszük.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.