Kórházsuli: fontos minél több iskolát bevonni a kórházi oktatásba Közoktatás
MTI

Kórházsuli: fontos minél több iskolát bevonni a kórházi oktatásba

Fontos minél több iskolát bevonni a tartósan beteg gyerekek kórházi oktatásába - mondta Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli Alapítvány vezetője.

A KórházSuli célja, hogy a gyógyult gyermekek nehézségek nélkül tudjanak visszatérni régi iskoláikba, ehhez pedig szükséges az intézmények alapkövetelményeinek megismerése - tette hozzá.

Elmondta: a KórházSuli öt éve foglalkozik egyedi képzési rendszerben - középiskolások és egyetemisták bevonásával -  a beteg gyerekek oktatási és szociális rehabilitációjával. A program négy tanítvánnyal indult, az idei tanévben pedig már 130 gyógyuló fiatallal foglalkozik 250 önkéntes.

Kórházsuli: digitális képzést kaphatnak a beteg gyerekek tanárai

Ingyenes digitális képzésben részesülhetnek a tartósan beteg gyerekek tanárai a KórházSuli program részeként - közölte Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli Alapítvány alapító-vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

A program során a tartósan beteg diákok kapnak egy digitális iskolatáskát, ebben gyűjtik a - középiskolások által fejlesztett - tananyagokat, az egyetemisták által tartott órák vázlatait, illetve az anyaiskolák becsatornázott tantervi követelményeit - magyarázta Tóthné Almássy Monika.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.