A középiskolások is pályázhatnak a Határtalanul! programra Közoktatás
MTI

A középiskolások is pályázhatnak a Határtalanul! programra

A hetedikeseken kívül középiskolások is pályázhatnak a Határtalanul! programra - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, a program célja, hogy minden magyar diák az iskola befejezése előtt eljusson - szervezett keretek között - egy határon túli régióba, és testvériskolai kapcsolatok alakuljanak ki.

A programra az iskolákon keresztül osztályok jelentkezhetnek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján március 1-jétől.

A lehetőséget 2010 óta biztosítja a magyar kormány, azóta 300 ezer anyaországi diák látogatott el a határon túlra, de a középiskolások bevonásával ez a szám jelentősen nőhet - fűzte hozzá.

Tizenöt millió európai gyerek sajátos nevelési igényű: fontos kezdeményezést indítottak

Az Európai Bizottság bejelentette szerdán, hogy nyilvántartásba veszi a befogadó és minőségi oktatás a fogyatékossággal élő gyermekek számára (Europe CARES) nevű európai polgári kezdeményezést.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?