Visszaesett a rendészeti középiskolákba jelentkezők száma Közoktatás
Eduline

Visszaesett a rendészeti középiskolákba jelentkezők száma

Akadozik a rendőrök utánpótlása, az elmúlt években ugyanis drasztikusan csökkent a rendészeti szakközépiskolába jelentkezők száma - írja a Népszava.

A lap szerint a miskolci rendészeti szakközépiskolába 2010-ben még 2618-an jelentkeztek, tavaly azonban már csak 640-en: ez több mint 75 százalékos visszaesés.

A körmendi, hasonló profilú intézményben 2010-ről 2018-ra 765-ről 328-ra csökkent a jelentkezők aránya, az adyligetiben pedig 1439 helyett csak 501 fiatal akarta folytatni tanulmányait.

A Népszava hozzáteszi: jelenleg a frissen végzettek nagyjából tíz százaléka azonnal leszerel, amint lejárt az idő, míg vissza kell fizetni a képzése költségét.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.