Iskolabuszok a közlekedési dugók ellen? Hamarosan indul a tesztelés Közoktatás
Eduline

Iskolabuszok a közlekedési dugók ellen? Hamarosan indul a tesztelés

Környezetbarátnak, családbarátnak és megbízhatónak kell lennie a majdani budapesti iskolabuszrendszernek, amely előkészítése Budapest II. kerületében kezdődött.

Az iskolabuszprogram kidolgozásával megbízott II. kerületi polgármester szerint reggel és délután elviselhetetlen a gépkocsiforgalom, ami számottevően csökken az iskolaszünet időszakaiban.

Teljesen egyértelmű, hogy az a kényszer, hogy a szülő vigye iskolába a gyerekét, gyerekeit, óriási anomáliákat okoz a közlekedésben" - mondta el az InforRdiónak Láng Zsolt II. kerületi polgármester.

Vannak olyanok is, akik a BKV mellett feleslegesnek tartják az iskolabuszt. A polgármester szerint ez a felvetés azért nem indokolt, mert a BKV-buszok útvonala nem egyezik meg az iskolabuszok útvonalával.

A polgármester reagált azokra a felvetésekre is, hogy ez a program miért egy olyan fővárosi kerületben mutatkozik be, ahol igen magas az életszínvonal. Láng Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta: fordított a helyzet, hiszen az ötletet a II. kerületben dolgozták ki, a kerületi önkormányzat tett javaslatot a fővárosi programra.

Iskolabusz-hálózatot építene ki a kormány

Két éven belül Magyarországon is kiépül az iskolabusz-hálózat - jelentette be Palkovics László,

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?