Többszörös a túljelentkezés a legnépszerűbb gimnáziumokban: itt az összes adat Közoktatás
Eduline

Többszörös a túljelentkezés a legnépszerűbb gimnáziumokban: itt az összes adat

Hol nézhetitek meg, hogy az elmúlt években mekkora volt a túljelentkezés a középiskolákban?

A túljelentkezési statisztikákra kíváncsi diákok és szülők használhatják az Oktatási Hivatal oldalán lévő keresőt, amellyel meg lehet nézni, hogy a különböző középiskolák kilencedikes osztályaiba hányan jelentkeztek, hányan jelölték meg első helyen az adott tanulmányi területet, és végül hányan kerültek be a kiválasztott osztályba. A kereső természetesen a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok jelentkezési statisztikáit is kiadja.

Évek óta ugyanis a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok vezetik a középiskolák népszerűségi listáját, a „szerkezetváltó” − vagyis a 8+4 éves helyett 4+8 vagy 6+6 éves rendszerben működő − gimnáziumokban évről évre éles a verseny a férőhelyekért. Éppen ezért a jelentkezőket a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok zöme nem csupán az általános iskolai eredmények alapján rangsorolja. A diákoknak meg kell írniuk a központi felvételi tesztet, sőt a legtöbb intézmény szóbelit is tart.

A 2019-es középiskolai felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Ilyen lesz a 2019-es középiskolai felvételi: minden, amit a pontszámítási szabályokról tudni kell

Mennyit ér az írásbeli és a szóbeli? Mit lehet beleszámolni a hozott pontokba és milyen tantárgyakat kell figyelembe venni? Összefoglaltuk a középiskolai felvételi legfontosabb pontszámítási szabályait.

Hirdetés
Kiderült, mi lesz a 2021-es érettségik sorsa, nyilvános a jövő évi tankönyvjegyzék - a hét hírei Érettségi-felvételi Eduline

Kiderült, mi lesz a 2021-es érettségik sorsa, nyilvános a jövő évi tankönyvjegyzék - a hét hírei

A kormány szerint minden készen áll az általános iskolák és az óvodák nyitására, a szakemberek és a diákok ezzel nem igazán értenek egyet. Néhány kivételtől eltekintve idén sem lesznek szóbeli érettségik, bárki leírhatja a véleményét a 2024-től bevezetésre kerülő érettségikről, nyilvánosságra hozták a következő tanév tankönyvjegyzékét. Vizsgálat indult a Szegedi Tudományegyetemen, a felsőoktatási modellváltás visszavonását kérik az MTA köztestületi tagjai. Ez történt a héten.