Az állami iskolák tanáraira nem vonatkozik a túlóratörvény Közoktatás
Eduline

Az állami iskolák tanáraira nem vonatkozik a túlóratörvény

Az állami iskolákban dolgozókra nem vonatkozik a túlóratörvény – ezt közölte a Pedagógusok Szakszervezetével az oktatási államtitkárság.

Tárgyalás kezdődött az oktatási államtitkárság és a Pedagógusok Szakszervezete között – írja Facebook-oldalán a szakszervezet.

„Az egyeztetésén – a (PSZ) felvetésére – elhangzott: a 2018. december 12-én elfogadott, a Munka törvénykönyvét érintő törvénymódosítás az állami fenntartású köznevelési intézményrendszerben foglalkoztatottakat nem érinti” – emelik ki.

Sok pénzt veszítenek a tanárok a bebetonozott béralappal, erről (is) egyeztetne a PSZ

A pedagógusbéreknek ismét a minimálbérhez kellene igazodniuk, ez az egyik olyan kérdés, amelyről a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) egyeztetne a kormánnyal - mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.