Új tantárgyakat vezetnek be: fogyasztóvédelem, közlekedés és pénzügy Közoktatás
Eduline

Új tantárgyakat vezetnek be: fogyasztóvédelem, közlekedés és pénzügy

Hamarosan nyilvánosságra hozzák a Nemzeti alaptantervet (NAT), amely nemcsak az alapvető készségek ismeretét írja elő, de meghatározza a tananyagnak azt a minimumát, amelynek elsajátítása nélkül nem lehet az iskolát elvégezni - mondta el a Magyar Nemzetnek a közoktatásért felelős helyettes államtitkár.

A lap keddi számában Gloviczki Zoltán beszámolt arról is, a jövőben kötelező lesz például a honvédelmi, a fogyasztóvédelmi, a közlekedési és a pénzügyi ismeretek oktatása.

KRESZ-t is tanulnak majd a diákok az iskolában, ha bevezetik az alaptantervet


A tervek szerint a NAT-ot még az idén elfogadja a kormány, és azt legkorábban jövő szeptemberben, legkésőbb 2013 szeptemberében bevezetik. Minden diáknak meg kell tanulnia az iskolában angolul, ám egy tanulót sem köteleznek arra, hogy ezt a nyelvet tanulja elsőként - tette hozzá.

MTI



Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken Campus life Székács Linda

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken

Bár mivel idén szerdára esik, ezért hosszú hétvégével nem jár, azért mégiscsak mindenkinek jólesik egy pihenőnap a hét közepén is augusztus 20-án. Összeszedtünk néhány programötletet Budapesten és vidéken, amivel eltölthetitek az időtöket, ha aktív kikapcsolódásra vágytok.