Visszaszóltak Hoffmann Rózsának a tanárok: ők nem támogatják a koncepciót Közoktatás
Eduline

Visszaszóltak Hoffmann Rózsának a tanárok: ők nem támogatják a koncepciót

Nem igaz, hogy az oktatási államtitkár egyeztetett a tanári szakszervezetekkel a köznevelési koncepcióról, hiába hangoztatja azt országjáró körútján Hoffmann Rózsa, hogy az érdekképviseletek is támogatják a tervezetet – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a Klubrádiónak. Szerinte sem a PSZ, sem a PDSZ nem támogatja a kormány közoktatási terveit.

Az oktatási államtitkár szeptember 5-én tájékoztatta a PSZ vezetőségét a koncepció fő vonalairól, de részletek nem hangozta el – mondta Galló Istvánné. A szakszervezet vezetője szerint az iskolák államosítása többek között azzal jár majd, hogy sem az igazgató, sem a szülők nem szólhatnak bele a működésbe.

Hoffmann Rózsa és Galló Istvánné. Ki támogatja és ki ellenzi a koncepciót?

Mivel az állami költségvetés alapján a finanszírozás nem változik, a normatíva nem emelkedik, ezért az állam az önkormányzatok saját bevételi forrásait veszi majd el, és minden ellenállás nélkül bezárhat intézményeket – tette hozzá. Galló Istvánné hozzátette: a koncepcióban az áll, hogy felső tagozat csak ott működhet, ahol legalább két-két párhuzamos osztály van, ennek a feltételnek azonban számos kistelepülési iskola nem felel meg. A PSZ elnökével készített szeptemberi interjúnkat itt olvashatod el.

eduline

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.