2011. október. 09. 17:21 Eduline Utolsó frissítés: 2011. október. 09. 13:28 Közoktatás

Látnokzsályától lett rosszul három középiskolás

Látnokzsályától lett rosszul három diák Kiskunhalason. Az RTL Klub úgy tudja, egyikük vitte be a növényt az iskolába, ott szívták el, de annyira rosszul lettek, hogy kórházba kellett őket szállítani.

A látnokzsálya erős hallucinogén anyagot tartalmaz, mégis legális szernek számít. Az interneten az új marihuánaként emlegetik, és pár száz forintért árulják, a diákok közül egyre többen fogyasztják a szert.

„Az utóbbi hetekben ez a harmadik olyan eset, hogy fiatalok olyan panaszokkal jönnek be, hogy émelyegnek, el akarnak ájulni, rosszul vannak, hánynak. És általában a legaggasztóbb az, hogy nem tudják pontosan megmondani, mit fogyasztottak, azt mivel keverték” – mondta Kohout Zoltán, a Kiskunhalasi Kórház sajtóreferense.

Az Egyesült Államokban már azt tervezik, hogy korlátozzák a Mexikóban őshonos növény használatát. A kiskunhalasi fiatalok ügyében nyomozást indított a rendőrség.

eduline

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.