Lerövidítenék a nyári szünetet - a szülők örülnek, a tanárok tiltakoznak Nagy-Britanniában Közoktatás
Eduline

Lerövidítenék a nyári szünetet - a szülők örülnek, a tanárok tiltakoznak Nagy-Britanniában

Lerövidítenék a nyári szünetet Nagy-Britanniában - legalábbis ilyen információk szivárogtak ki egy kormányülésről.

Kampányfogásként értékelte a tervezett lépést a North West Evening Mail szerzője: Aidan Silcocks szerint a rövidebb szünettel a kormány az édesanyák kedvében szeretne járni, így gyűjtene női szavazatokat.

A kormány szerint a szülők a nyári vakáció alatt nem tudják hol elhelyezni gyerekeiket. A nemrég alapított brit szabadiskolákban már megvalósították ezt az ötletet, vagyis eleve rövidebb szünettel számolnak – a kormány most a többi állami iskolára is kiterjesztené az új szabályt.

Hamarabb véget érne a nyári vakáció a brit iskolákban

Bár a szülőknek valóban kedvezne, a rövidebb nyári szünet alighanem felháborodást váltana ki a tanulók és a tanárok körében. „A diákoknak így nem lenne elég ideje pihenni és játszani, vagyis nem tudnák kiélvezni a gyerekkorukat, amihez pedig joguk van” – írja Aidan Silcocks.

A szerző szerint a rövidebb szünet miatt a tanárok munkaideje is megváltozna: többet kellene dolgozniuk, amiért magasabb fizetés járna, béremelést azonban egyelőre nem tervez a kormány. „A miniszterelnöknek a szünetek megnyirbálása helyett inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy a családtagok minél több időt tölthessenek együtt” – érvel Aidan Silcocks. A szerző szerint a rövidített nyári szünet helyett elegendő fizetés nélküli szabadságot kellene adni a nőknek, hogy a nyári szünet idején gondoskodhassanak gyerekeikről. Magyarországon is többször szóba került a nyári szünet lerövidítése - összefoglalónkat itt olvashatod el.

eduline

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.