2011. október. 05. 07:58 Eduline Utolsó frissítés: 2011. október. 05. 07:59 Közoktatás

Nol: Hoffmann Rózsát lecserélik, Lázár lesz az új csúcsminiszter

A Népszabadság szerint kormányátalakítást tervez január elejére a miniszterelnök. Lázár János fideszes frakcióvezető lehet az új humán csúcsminiszter. Ha elvállalja a posztot, valamennyi államtitkárt lecserélné, így távozna Hoffmann Rózsa is – értesült a lap, amelynek forrásai szerint már csak az időpont kérdéses.

A lap által megkérdezett kormánytagok tudomása szerint a miniszterelnök január elejére tervezi a kormányátalakítást. A parlamenti folyosón viszont azt lehet hallani: „elképzelhető, hogy a miniszterelnöknek már a közelebbi jövőben szüksége lenne a humán csúcstárca élén Lázár Jánosra, aki hozzá hasonlóan az erő nyelvén beszél”.

Orbán Viktor a kiszivárgott hírek szerint a nyár elején már beszélt a frakcióvezetővel a miniszterségről, mivel a hódmezővásárhelyi polgármestert alkalmasnak tartja a stratégiai fontosságú ágazatok – oktatás, egészségügy, önkormányzatok – rendszerszintű változásának levezénylésére. A lap úgy értesült, hogy a frakcióvezető nem titkolta: ha vállalná a humán csúcstárca irányítását, lecserélné „a névtáblákat is”, azaz az államtitkárokat.

„Ez az oktatási és az egészségügyi államtitkárra is vonatkozna” - állítják fideszes források. Így a KDNP-s Hoffmann Rózsának és minden valószínűség szerint Szócska Miklósnak is épp akkor kellene mennie, amikor az általuk felügyelt ágazatokban „végbemegy Magyarország átszervezése”. Hiszen például csak az oktatási fronton az államosítás, illetve a lehetséges visszaszerződés 11 ezer iskolaépület átvételét jelenti, plusz a 152 ezer pedagógus állami alkalmazását – emlékeztet a lap.

A politikailag legkényesebb pont Hoffmann Rózsa személye, de a kereszténydemokraták nem generálnának „koalíciós konfliktust”, ha az államtitkárnak távoznia kellene. Ugyanakkor tény, hogy nincs olyan szaktekintélyük tartalékban, akit azonnal a helyére állíthatnának. Viszont a csere a KDNP számára újabb alkuhelyzetet teremtene.

Ami az oktatást illeti: Lázárnak a Hoffmann Rózsát folyamatosan bíráló Pokorni Zoltántól már nem kellene tartania. A miniszterelnök ugyanis a hajdúszoboszlói frakcióülésen hosszas négyszemközti megbeszélést folytatott a volt szakminiszterrel, aki, bár az oktatás államosításával nem ért egyet, a kiszivárgott hírek szerint a rendszer átalakítását a legjobb tudása szerint igyekszik segíteni a jövőben – és marad kerületi polgármester.

eduline

10 fontos kérdés és válasz a szóbeli érettségi vizsgákról Érettségi-felvételi Székács Linda

10 fontos kérdés és válasz a szóbeli érettségi vizsgákról

Az ország mintegy 1157 helyszínén több mint 142 ezren vizsgáztak legalább egy érettségi vizsgatárgyból május 5-23 között. Az írásbeli érettségiket követő kis szünet után június 3-án kezdődnek az emelt szintű szóbeli érettségik, amik június 11-én érnek véget. A középszintű szóbeli érettségi vizsgákat pedig június 16. és július 2. között kell megszervezniük az intézményeknek. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a szóbeli érettségi vizsgákról.