Kitiltották az Istenről szóló posztereket az általános iskolákból Közoktatás
Eduline

Kitiltották az Istenről szóló posztereket az általános iskolákból

A kaliforniai szövetségi fellebbviteli bíróság határozata alapján a tanárok nem tehetnek ki Istenre utaló plakátokat és képeket az osztályteremben.

Bradley Johnson 30 éve kezdte tanári pályafutását. Korábbi munkahelyén több mint 20 éven keresztül 200 centiméter hosszú és 60 centiméter széles faliképek alkották a dekorációt saját osztálytermében – írja a Huffington Post. „Minden ember egyenlőnek született, a teremtő alkotta őket” – hirdette az egyik plakát a tanteremben, ahol olyan feliratok is szerepeltek, mint „Istenben bízunk” és „Isten óvja Amerikát!”. A matematikatanár célja az volt, hogy az Egyesült Államok vallási örökségére hívja fel a figyelmet.

Ám amikor a Westview gimnáziumban kezdett tanítani, az igazgató, Dawn Kastner nem tűrte a keresztény feliratokat az iskolában, mert véleménye szerint „csak egy bizonyos nézőpontot közvetítenek.” Bradley Johnson szerint azonban azzal, hogy a plakátokat leszedették az osztályterme faláról, az iskola diszkriminálta a keresztényeket. Érvelése szerint ugyanis volt olyan osztály, ahol tibeti imazászlók lógtak, egy másik teremben pedig egy John Lennon-dalszöveg volt kitéve, amely a mennyről, a pokolról és a vallásról szólt.

A kaliforniai Westview Gimnázium, ahol Bradley Johnson matematikát tanít

Nem hirdetheti az iskolában vallásos nézeteit

Februárban a kaliforniai kerületi bíróság azt az ítéletet hozta az ügyben, hogy az iskola megsértette Bradley Johnson alkotmányos jogát, amikor felszólította, hogy távolítsa el a feliratokat az osztályteremből.

A fellebbviteli bíróság azonban a napokban kijelentette, hogy Johnsonnak állami alkalmazott tanárként nem volna szabad „szószékként használnia nyilvános pozícióját, és onnan hirdetni saját nézeteit arról, milyen szerepe volt Istennek az amerikai nemzet történelmében.” A bíró szerint a pedagógus szabadon hirdetheti vallási nézeteit, de csak az iskola falain kívül.

 eduline

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.