Vandálkassza: minden diák ötezer forintot fizet a középiskolának Közoktatás
Eduline

Vandálkassza: minden diák ötezer forintot fizet a középiskolának

Minden diáknak évi ötezer forintot kell befizetni kaucióként az idei tanév kezdetén az újszászi középiskolának abba a "vandálkasszának" elnevezett pénzalapjába, amelyből az évközben általuk elkövetett rongálások, károkozások helyreállítási költségeit fogják fedezni - mondta el a helyi oktatási intézmény vezetője.

Az iskola vezetése megelégelte, hogy évente félmillió forintra rúgó kárt okoznak a magukról megfeledkezett és tettüket jó heccnek tartó tanulók az intézményben, amelyet ráadásul a közelmúltban több mint 400 millió forintos támogatásból szinte teljesen felújítottak - indokolta a döntést Rózsa György igazgató.
   
Mint hozzátette, az elmúlt tanévben letört csaptelepek, betört lámpák, beszakadt ajtók, letépett feliratok tanúskodtak a vandalizmus nyomairól, amelynek most mindenképpen véget akarnak vetni.

Sorbanállás. Aki nem rongál, annak visszaadják a pénzét

Az igazgató tájékoztatása szerint azok a gyerekek, akik a tanévben nem követnek el semmilyen rongálást, visszakapják a teljes összeget. A nevesíthető károkozók pénzéből levonják a javítással járó kiadásokat, ha viszont a diákok közül senki sem vállalja magára a vandál cselekedetet, mindenki beszáll a helyreállításba.
   
Rózsa György megjegyezte: náluk már gyakorlat, hogy amikor széket, asztalt vagy ajtót akarnak vásárolni, mindig kérnek egy mintadarabot; ezt a diákoknak adják, hogy próbálják meg szétverni, és amelyik egyben marad, abból rendelnek. A iskolavezetés által kért kauciót a középiskola félezer tanulójának kilencven százaléka már befizette, tíz százalékuk kért halasztást vagy részletfizetést. Mire szedhet, mire nem szedhet pénzt az iskola? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.