Tolna megyében 13 intézményt vesz át a kormányhivatal Közoktatás
Eduline

Tolna megyében 13 intézményt vesz át a kormányhivatal

Tizenhárom, megyei önkormányzati fenntartású intézményt vesz át 2012. január 1-jével a Tolna Megyei Kormányhivatal - jelentette be a hivatal főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón Szekszárdon.

Az intézményekben több mint háromezer embert foglalkoztatnak - mondta László-Varga Zsuzsanna, hozzátéve, hogy "az átszervezés nem veszélyezteti a dolgozók munkáját, sem az ellátás folyamatosságát". Kérdésre válaszolva megjegyezte: annyi bizonyos, hogy az állami feladatellátásban létszámnövekedés nem lesz.

A főigazgató utalt arra, hogy a kormány megállapodott a megyei önkormányzatokkal arról, hogy az állam az intézményfenntartási feladatokat jövő év január 1-jétől átvállalja az ezzel járó költségekkel együtt.

Az  érintett intézményeket nem kívánta megnevezni, a Tolna megyei önkormányzat szervezeti és működési szabályzata alapján az összes megyei intézmény a listán szerepel; köztük a Balassa János megyei kórház, a tolnai Sztárai Mihály és a gyönki Tolnai Lajos két tannyelvű gimnázium, a tizenegy szociális otthont, valamint hét szakképző iskolát magukban foglaló integrált intézmények. A jelenleg a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Tolna Megyei Önkormányzat társulása által működtetett Magyarországi Német Színház jövőjével kapcsolatban azt mondta: a héttagú előkészítő bizottságban további egyeztetések várhatók az esetleges átvételről.

László-Varga Zsuzsanna kitért arra, hogy az átvétel a kormányhivatalok részéről ideiglenes, a fenntartói struktúrát az ősszel az Országgyűlés elé kerülő új önkormányzati törvény hozza létre.

A főigazgatója elhárította az intézmények konszolidációjához szükséges összegre vonatkozó kérdést; mint mondta, a bizottság most kapja meg az ezzel kapcsolatos információkat. A Tolna megyei önkormányzat 6,4 milliárd forint hitelből és kötvénybevételből 3,7 milliárd forintot fordított működésre; a közgyűlés az idei költségvetést másfél milliárd forintos hiánnyal fogadta el.

MTI

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.