Szeptembertől már taníthatnak az operafalu iskolájában Közoktatás
Eduline

Szeptembertől már taníthatnak az operafalu iskolájában

Ősszel megindulhat a tanítás az egy évvel ezelőtt elhunyt, rendkívül sokoldalú színházi és filmrendező, Christoph Schlingensief által alapított Burkina Fasó-i Operafalu iskolájában.

Christoph Schlingensief elképzelése szerint a nyugat-afrikai államban megalapított Operafaluban iskola, kórház, színház és a művészek számára szállás működne. Az egyik kurátor, Peter Raue berlini ügyvéd és művészeti mecénás közlése szerint egyelőre a teljes projekt első harmada, az iskola megvalósítására sikerült forrást szerezni.

Bár Schlingensief valamennyi elképzelését egyelőre még nem tudják megvalósítani, az iskola elindításával eleget kívánnak tenni a kiváló művész szellemi végrendeletének - mutatott rá Peter Raue.



Az Operafalu-projekttel kapcsolatban a tavalyi Bayreuthi Ünnepi Játékokon a zenészek körében adakozás indult a Burkina Fasó-i központ javára, az idei fesztiválon pedig vasárnap délután ismét megemlékeznek Christoph Schlingensiefről.

A rendező tavaly augusztusi halála után a Burkina Fasó-i Operndorf-projekt folytatását Henning Mankell svéd színházi rendező és krimiíró, a mozambiki Teatro Avenida alapítója vállalta.

MTI
Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?