Mi az, amit egyáltalán nem érint a válság? Közoktatás
Eduline

Mi az, amit egyáltalán nem érint a válság?

Egyre jobban dagad a német gyerekek pénztárcája, egy friss felmérés szerint az általános iskolások havonta körülbelül huszonöt euró, vagyis hétezer forint zsebpénzt kapnak szüleiktől, ez 2010-hez képest 5 százalékos emelkedést jelent.

A felmérést végző közvélemény-kutató intézet első alkalommal kérdezett meg 4 és 5 éves, tehát még óvodás korú gyerekeket is. A válaszokból kiderült, hogy már ők is kapnak zsebpénzt, holott eddig az volt az általános nézet, hogy gyerekek csak iskolás korukban kezdjék meg az ismerkedést a pénz fogalmával - írja az inforadio.hu.

Minden negyedik német általános iskolásnak van saját mobiltelefonja, ez az arány évek óta nem változott. Idén a 6 és 13 év közötti gyerek szüleiktől minden hónapban átlagosan 24 euró 80 centet kapnak – ez az összeg tavaly még egy euróval kevesebb volt.

eduline
Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?