A tárca közlése szerint a mai átláthatatlan, többezres választékkal szemben az új Nemzeti alaptanterv iskolánként és tantárgyanként csak néhány fajta könyvet hagy majd jóvá - írja a napilap.
Tankönyvek a nyomdában - rosszul járnak az új alaptantervvel a kiadók?
Fotó: MTI "A tanterv tantárgyanként, évfolyamonként, iskolatípusonként csak néhány könyvet hagyna jóvá, szemben a mai többezres, átláthatatlan választékkal" - hangsúlyozta a Hoffmann Rózsa vezette tárca. A tervek között szerepel a tényleges tartós tankönyvi rendszer megvalósítása is. Ez azt jelenti, hogy a tankönyvek iskolai tulajdonban lennének, egy-egy példányt négy évig lehetne használni, és a tanulók ez idő alatt ingyen hozzáférnének - olvasható a Magyar Hírlapban.
A Belügyminisztérium szerint "sok pozitív visszajelzést kaptak a tanárok", de az Eduline tud olyan pedagógusról, akit feltehetően bosszúból úgy lepontozott néhány szülő, hogy elmondása szerint "napokig nem tudott aludni."