Visszakapta az állását a lusta diákokról blogoló tanár Közoktatás
Eduline

Visszakapta az állását a lusta diákokról blogoló tanár

A philadelphiai tanárnőt idén februárban függesztették fel az állásából, miután a diákjai megtalálták az internetes naplóját amiben többek között a "kezelhetetlen és lusta" diákokkal vívott mindennapi harcairól írt.

A 30 éves Natalie Munroe szeptembertől visszatérhet az iskolába, sőt úgy tűnik visszakapja az eddig vitt osztályait is.

A blogon egyébként soha nem említett egyetlen diákot sem név szerint, viszont az írásai így is kiverték a biztosítékot a szülőknél. A tanár még a legenyhébbnek nevezhető posztokban is "neveletlen, kezelhetetlen lusta kölyköknek" nevezi a diákjait, akik "visszabeszélnek, vitáznak a jegyeikről, folyamatosan panaszkodnak, csak azt csinálják meg amihez éppen kedvük van és úgy általában rendkívül idegesítőek".

A nő ügyvédje egy helyi lapnak úgy nyilatkozott az eset kapcsán, hogy bár lehet hogy jobb lenne ha a tanár egy másik iskolában folytatná a tanítást, mégis az a döntés született hogy visszatérhet az eredeti állásába és tovább taníthatja a korábbi diákjait it.

A tanárnő blogja egyébként azóta is folyamatosan frissül, érdekes olvasmány lesz szeptembertől ha a "visszatérést" is nyomon követhetjük.

eduline

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.