Megnyitott a révkomáromi nyári egyetem Közoktatás
Eduline

Megnyitott a révkomáromi nyári egyetem

A nyolc szakcsoportban többek közt zeneoktatással, drámapedagógiával, a matematikai oktatás során alkalmazható didaktikai játékok lehetőségeivel foglalkoznak majd a pedagógusok.

A hat napig tartó rendezvényre Szlovákia minden szegletéből érkeztek magyar pedagógusok, de a vajdasági és romániai testvérszervezetek is képviseltetik magukat. A nyári egyetemet először 1992-ben szervezték meg, így a Kárpát-medence hasonló eseményei között "rangidős" - írja a bumm.sk hírportál.
   
"Révkomáromba idén közel 250 résztvevőt várunk, rimaszombati képzéseinkre pedig csaknem százan jelentkeztek. Hasonló nagyságú nyári szakmai találkozót csupán az erdélyi kollégák szerveznek" – mondta Jókai Tibor irodavezető. 
   
A szakmai munka mellett kiegészítő programokat is szerveznek, többek közt az egynapos balatonfüredi tanulmányutat. Jókai Tibor elmondta: a rendezvény többek közt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával valósul meg, idén ugyanis a kisebbségi kulturális támogatásokból egy fillér sem jutott a nyári egyetem kulturális kiegészítő programjaira.

MTI

 

 

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.