Összekapott a parlamentben Hoffmann és Hiller: hány iskola kerül az egyházakhoz? Közoktatás
Eduline

Összekapott a parlamentben Hoffmann és Hiller: hány iskola kerül az egyházakhoz?

Az egyházi iskolák számáról vitatkozott a parlamentben az MSZP-s Hiller István a KDNP-s Hoffmann Rózsával.

Az azonnali kérdések sorát nyitó Hiller István (MSZP) arról beszélt, hogy az elmúlt évben tett kormányzati intézkedések "egyenesen ösztönzik" az intézményfenntartó önkormányzatokat, hogy iskoláikat átadják az egyházaknak. A politikus az oktatási államtitkárság közlése, illetve a sajtóban megjelent hírek alapján elmondta, hogy az elmúlt hónapokban 88 iskola került az egyházakhoz. Felhívta a figyelmet, hogy ezek között olyanok is vannak, amelyek a település egyetlen oktatási intézményei, így a szülők nem dönthetnek szabadon arról, hogy egyházi vagy állami iskolába járassák-e a gyerekeiket.

Hoffman Rózsa államtitkár válaszként kijelentette, éppen a szocialista kormányzatok róttak olyan terheket az önkormányzatokra, amelyek miatt azok képtelenek voltak fenntartani az intézményeket, a jelenlegi kabinet pedig megörökölte ezt a helyzetet. Hangsúlyozta, ettől függetlenül nem ösztönözték az iskolaátadásokat.

Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy ő 82 átadott iskoláról tud, amelyekkel együtt is körülbelül 450 egyházi intézmény lesz Magyarországon. Ez körülbelül nyolc százaléka az összes iskolának.

MTI
Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból Közoktatás Kurucz Tünde

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból

2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.