Hatszáz diák hiányzik a debreceni középiskolákból Közoktatás
Eduline

Hatszáz diák hiányzik a debreceni középiskolákból

Körülbelül egy középiskolányi diákkal, azaz hatszáz tanulóval van kevesebb a debreceni középfokú oktatási intézményekben, mint az ideális, így az ősszel "át kell nézni" az rendszer ezen szegmensét - közölte Somogyi Béla (Fidesz) alpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón a városban.

A politikus elmondta: a 10-15 éve folyamatosan romló demográfiai helyzet - amely miatt az elmúlt időszakban is több általános iskolát vontak össze vagy szüntettek meg - már a középiskolákat is elérte.
   
A középfokú oktatással kapcsolatban kitért a kollégiumok helyzetére is, mondván, a tanulók után járó normatíva már csak a diákszállók működtetésének 60-70 százalékát fedezi. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a kollégiumok kihasználtsága egyes helyeken már csak 70-80 százalékos. Az önkormányzatnak azért is kell több helyről kivonulnia, mert a városi kollégiumi helyek közül sokat olyanok vesznek igénybe, akik egyházi vagy alapítványi iskolába járnak, így a város "mások helyett fizet" - fűzte hozzá.
   
Somogyi Béla szerint a csökkenő gyerekszám a gimnáziumokban kevésbé érzékelhető, a helyzet inkább a szakképző intézetekben, szakiskolákban romlott. A csökkenő diákszámot érintő felvetés kapcsán hozzáfűzte: a rendszernek a megváltozott viszonyok miatt szükséges átalakításában benne van az is, hogy intézményeket vonnak össze.
   
Felhívta a figyelmet, hogy az új közoktatási és szakképzési törvény végleges változatának ismerete nélkül nem lehet megválaszolni azt, hogy milyen lépések lesznek szükségesek, de "valószínűleg szűkíteni kell majd a kapacitást".
   
Az önkormányzat a tavasszal döntött három általános iskola átszervezéséről és bizonyos kötelező feladatok más intézményekbe való kiszervezéséről is. Két iskolát más intézményekkel vontak össze, egyet megszüntettek. Somogyi Béla elmondása szerint ezeket a lépéseket is a csökkenő gyerekszám indokolta, de az ebből következő dologi jellegű megtakarítás százmillió forintos nagyságrendű.

MTI 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.