"Pedofiligazolás" nélkül egyetlen tanár sem dolgozhat szeptembertől Közoktatás
Eduline

"Pedofiligazolás" nélkül egyetlen tanár sem dolgozhat szeptembertől

Szeptembertől minden oroszországi tanárnak igazolnia kell, hogy soha nem ítélték el kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

Az új szabályok a frissdiplomásokra is vonatkoznak, vagyis azok a pályakezdők is kénytelenek igazolást kérni a belügyminisztériumtól, akik még soha nem tanítottak iskolában. Az orosz kormány azért vezette be az új szabályt, mert több általános és középiskolai pedagógusról derült ki az elmúlt években, hogy korábban kiskorúak elleni bűncselekmény vagy pedofília miatt ítélték el.

A Posztinfo beszámolója szerint az oroszországi hivatalok megpróbálják minél jobban elhúzni a "pedofiligazolásnak" gúnyolt irat kiállítását, a tanároknak a gyorsított eljárásért ugyanis 2800-3000 rubelt, vagyis körülbelül húszezer forintot kell fizetniük.

Magyarországon is dolgozott már olyan tanár, aki ellen szexuális bűncselekmények miatt adtak ki nemzetközi körözést. John D. Clark - aki az FBI Top 100-as listáján szerepelt szexuális és nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetése miatt - angolt tanított a budai Diana utcai általános iskolában. A férfit saját tanítványai buktatták le, miután megtalálták a fényképét az FBI honlapján - a rendőrség áprilisban fogta el. Az esetről bővebben itt olvashatsz.

A Diana utcai általános iskola, ahol a pedofíliával vádolt férfi tanított


eduline

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.