Egy hét múlva kezdődik a nyári szünet: kötelező gyerekfelügyeletet tartani Közoktatás
Eduline

Egy hét múlva kezdődik a nyári szünet: kötelező gyerekfelügyeletet tartani

Már csak egy hét van hátra az idei tanévből, jövő csütörtökön kezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákoknak sok tábor és színes programok ígérnek kikapcsolódást.

Az idén hivatalosan június 15-én zárul a tanév az ország általános és középiskoláiban, a diákok 183 napot jártak iskolába. Az oktatási államtitkárság korábbi tájékoztatása szerint nappali rendszerben mintegy 1,3 millió diák ült az iskolapadban, a felnőttoktatásban további 71-75 ezer felnőtt vett részt. A közoktatásban 176 489 pedagógus látta el munkáját a most záruló tanévben. Mikor kezdődik, meddig tart a 2011-es nyári szünet? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

2012-ben már egységes szabályok alapján szervezhetnek táborokat
   
A táborokkal összefüggésben évről évre felmerül, hogy hiányzik a megfelelő jogszabályi háttér. Az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos május végén jelentette be, hogy a táboroztatás feltételeinek törvényi szabályozását kezdeményezi civil szervezetek javaslata alapján.

Mihalovics Péter kiemelte: jelenleg nincsenek szabályozva a táboroztatás műszaki, egészségügyi, pedagógiai, mentálhigiénés feltételei. A miniszteri biztos a táboroztatás keretrendszerének tervezetét a civilekkel együttműködve az őszre készítené el, így jövőre már az új szabályok alapján lehetne táborokat szervezni. A törvényben tisztáznák az alapfogalmakat is, vagyis hogy pontosan mit jelent például a tábor, a táboroztatás és a táborhely. 

MSZOE: nyáron is van gyerekfelügyelet
   
A közeledő nyári szünettel kapcsolatban a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete arra hívta fel a figyelmet: a települési önkormányzatok kötelező feladata, hogy a vakáció idején gondoskodjanak a dolgozó szülők gyermekeiről.
   
Mint írták, önkormányzati feladat az iskolai napközis ellátásban nem részesülő, különösen a csellengő vagy egyéb okból veszélyeztetett tíz év feletti gyermekek számára nyújtott nappali felügyelet, foglalkoztatás - sport- és egyéb klubfoglalkozás, illetve játszótér, játéktár, játszóház keretében -, továbbá az étkeztetés biztosítása is.
   
A gyermekek napközbeni ellátása megszervezhető nyári napközis otthonban vagy napközis táborban, de az önkormányzati fenntartók többsége pénzhiányra hivatkozva kevés férőhellyel vagy egyáltalán nem szervez ilyen táborokat - jegyezték még. A szülők szerint az is nehézséget okoz, hogy a pedagógusok nem vállalnak munkát ezekben a táborokban.
   
A következő tanév szeptember 1-jén, csütörtökön kezdődik, az utolsó napja 2012. június 15-e. Az őszi szünet november 2-től november 5-ig, a téli december 22-től január 2-ig, a tavaszi szünet április 5-től 9-ig tart. A 2011/2012-es tanév rendjéről itt olvashatsz: érettségi időpontok, tanítási szünetek, országos felmérők.

 MTI

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.