Könnyebben énekelhető Himnuszt ajánl az iskoláknak Réthelyi Közoktatás
Eduline

Könnyebben énekelhető Himnuszt ajánl az iskoláknak Réthelyi

Levélben fordult Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a magyarországi közoktatási intézményekhez annak érdekében, hogy a Himnusz és a Szózat diákok által "szívesebben fogadott, könnyebben énekelhető változatát" eljuttassa még az évzáró ünnepélyek előtt az iskolákba.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma szerdai közleménye szerint az Oktatási Hivatal honlapján közzétett, elektronikusan letölthető alkotások a Magyar Honvédség Központi Zenekara, valamint a Honvéd Férfikar előadásában hangzanak fel.

"Réthelyi Miklós bízik benne, hogy a magyarság összetartozását hirdető, jelképes erejű zeneművek most elérhetővé tett változatai népszerűek lesznek, az együtt-énekléssel pedig emelik majd az oktatási intézmények ünnepi pillanatainak fényét" - olvasható a közleményben.
   
Az idei tanév egy hét múlva június 15-én zárul, és csütörtöktől kezdődik az ország általános és középiskoláiban mintegy 1,3 millió diák számára a közel két és fél hónapos nyári szünet. A 2011/2012-es tanév rendjéről szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI 

"Ma már szinte ritkaságszámba megy, ha egy elsős meg tudja kötni a cipőfűzőt" Közoktatás Kurucz Tünde

"Ma már szinte ritkaságszámba megy, ha egy elsős meg tudja kötni a cipőfűzőt"

Az SNI-s, BTMN-es diákok száma nő, sok gyerek nem iskolaéretten kezdi az elsőt, a gyermekotthonból érkezőket pedig szinte lehetetlen feladat a többiekkel együtt tanítani - mondja Judit (Nevét a kérésére megváltoztattuk – A Szerk.), aki 1994 óta dolgozik egy vidéki általános iskolában tanítóként, most már nyugdíjasként. Szerinte bár a mai gyerekek okosabbak, tájékozottabbak, de az önállósodásukat a felgyorsult élet és az okoseszközök háttérbe szorítják.