Feldúlták az egyik székesfehérvároi gimnáziumot Közoktatás
Eduline

Feldúlták az egyik székesfehérvároi gimnáziumot

Betörtek a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba vasárnap; a helyszínelés vasárnap egész délután tartott, de teljes pontossággal még nem derült ki, milyen kár érte az intézményt - közölte a rendőrség.

A betörésre a közelben lakók hívták fel a rendőrség figyelmét, ugyanis vasárnap délelőtt zajokat, csörömpölést hallottak az épületből. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a tettesek négy irodát feldúltak - mondta el Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőr százados közölte: a gimnázium gazdasági vezetőjének jelenlétében végzett helyszínelés eddigi eredménye szerint az ismeretlen tettesek egy laptopot és két számítógépet magukkal vittek. Az iskolát ért kár mértékéről ma lesz pontos adat.

Mivel néhány hete egy másik székesfehérvári iskolába törtek be máig ismeretlen tettesek, a rendőrség vizsgálja, hogy van-e összefüggés a két bűncselekmény között. Az ügyben a székesfehérvári városi rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

MTI
Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.