Hoffmann Rózsa szerint bevált a lógós diákok büntetése Közoktatás
Eduline

Hoffmann Rózsa szerint bevált a lógós diákok büntetése

Hoffmann Rózsa szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket az igazolatlan iskolai hiányzásokat a korábbiaknál szigorúbban büntető törvény módosítása, és jelentősen csökkent a mulasztások száma.

Mikor jár az igazolatlan óra a késésért és a hiányzást? Kötelezővé teheti-e az iskola a délutáni szakkörökön és az ünnepségeken való részvételt? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Az oktatási államtitkár pénteken, egy fővárosi VIII. kerületi általános iskolában tartott tanári értekezleten és kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: míg 2009-ben 44.361 feljelentés érkezett a rendőrségre, addig 2011-re ez a szám kevesebb, mint ötödére csökkent, és 8.094 gyermek igazolatlan mulasztása haladta meg a kritikus határt.
   
Ez a közoktatásban tanuló gyermekek 6 ezreléke - mondta Hoffmann Rózsa a vonatkozó felmérés alapján, hozzátéve: az előírt intézkedések megtétele után a gyermekek több mint 40 százaléka ismét elkezdett iskolába járni.
   
Az esetek több mint 70 százalékában az ötven órát meghaladó igazolatlan mulasztás a szakiskolai, 17-18 éves tanulókat érinti. Hoffmann Rózsa jelezte: a közoktatási törvényben 16 éves korban fogják meghatározni a tankötelezettség korhatárát, és ezt vélhetőleg a parlament is támogatni fogja. Megjegyezte: a beérkezett adatok visszaigazolják ennek a döntésnek a jogosságát. A 16 éves korig tartó tankötelezettség ezeknek a fiataloknak lehetővé teszi, hogy munkát vállaljanak, és ne kényszerüljenek arra, hogy "kvázi iskolába járjanak".
   
A kiosztott háttéranyag szerint 3.045 intézmény 89 százaléka, 2.074 küldte vissza a kérdőívet. A válaszadó intézmények 41 százalékában, 1118 helyen volt olyan tanköteles diák, akinek igazolatlan mulasztása elérte az ötven órát.
   
Százalékos arányban a legmagasabb vizsgált tanulói óraszám Borsod-Abaúj-Zemplén, a legalacsonyabb Vas megyében volt. A fenntartói összetétel alapján vizsgálva a százalékos arányt, a közhasznú alapítványok és az egyesületek, az állami fenntartók közül a megyei önkormányzatok fenntartásában lévő intézményekben volt legmagasabb a létszám. Az egyházi intézményekben a lógás, mint olyan gyakorlatilag egyáltalán nem létezik - olvasható az anyagban.
   
Az államtitkár kiemelte: nem az a szándék, hogy családokat, gyermekeket büntessenek, hanem, hogy lehetőleg egyetlen gyermek se hiányozzék a tanításról igazolatlanul. Megjegyezte: ő maga akkor lesz elégedett, ha egy év múlva már csak párezer esetről, vagy akár egyetlen egyről sem kell számot adnia.
   
Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta, a kormány megalakulásakor az egyik legnagyobb problémának látták, hogy még mindig vannak szülők akik következmények és felelősség nélkül hagyják, hogy a gyerekeik ne járjanak iskolába. Ezzel a saját gyermekük jövőjét teszik kockára, hiszen egy képzettség nélküli, tanulatlan gyereknek semmi esélye sincs később a munkaerő-piacon.
   
Kétségtelenül szigorú volt a döntés, amivel tíz illetve ötven igazolatlan óránál húzták meg a határt, amikor az állam is közbelép, de mindenképpen szükség volt erre a szigorításra - mondta, hozzátéve: vannak olyan települések, ahol ijesztő méreteket öltött ez a probléma. A kormányszóvivő példaként Észak-Magyarországot említette.
   
Varga Sándor, a Molnár Ferenc Általános Iskola igazgatója elmondta: intézményükbe több mint 500 diák jár, és több mint 20 százalékuk hátrányos helyzetű. A tavalyi évhez képest a tíz igazolatlan órát összegyűjtők aránya 27 százalékkal csökkent, míg az ötven órát felhalmozóké 8-ról 4-re.
   
A vonatkozó törvény szerint ha a tanköteles gyermek a közoktatási intézmény kötelező tanórai foglalkozásairól 10 órát igazolatlanul mulaszt, akkor a közoktatási intézmény igazgatójának jelzése alapján a gyermek lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője gyámhatóságként eljárva felhívja az iskoláztatási támogatás jogosultját a várható következményekre. Az adott tanévben igazolatlanul mulasztott ötvenedik kötelező tanórai foglalkozás után - amennyiben a védelembe vétel még nem áll fenn - a jegyző elrendeli a gyermek védelembe vételét, továbbá a teljes összegű iskoláztatási támogatás felfüggesztését.
   
A törvény 2010. augusztus 30-ai hatállyal arról intézkedik, hogy ha a egy diáknak összegyűlik 50 igazolatlan órája, akkor a jegyzői gyámhatóság - az iskola jelzése alapján - felfüggeszti az iskoláztatási támogatást és védelembe veszi a  gyermeket. A jegyzőnek e körben mérlegelési lehetősége nincsen. Az 50 igazolatlan óra automatikusan az iskoláztatási támogatás felfüggesztésével és a gyermek védelembe vételével jár.

MTI 

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.