Újabb iskolára kerülhet lakat szeptemberben Közoktatás
Eduline

Újabb iskolára kerülhet lakat szeptemberben

Szeptembertől megszűnhet az Eötvös Utcai Általános Iskola – az intézményben utoljára két évvel ezelőtt indult teljes létszámú első osztály, 2009-ben és 2010-ben már nem volt elég jelentkező. Az iskola sorsáról májusban dönt az önkormányzat.

Az iskolában tanuló 220 diák a Bolyai János Általános Iskolában folytathatja tanulmányait, a szülők egy része azonban elégedetlen ezzel a megoldással – attól tartanak, hogy az osztályközösségek felbomlanak.

Szabó Gyula, az oktatási bizottság elnöke a dehir.hu-nak úgy nyilatkozott, az iskolában évek óta problémát jelent a csökkenő diáklétszám, ebben a tanévben egyáltalán nem indult első osztály. „Idén körülbelül tízen jelentkeztek az iskolába, ez sajnos nem elég egy önálló osztály indításához” – mondta. Nem Debrecen az egyetlen megyeszékhely, ahol iskolabezárásra kell számítani - országos körképünket itt olvashatod el.

eduline

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.