2011. április. 22. 11:19 Eduline Utolsó frissítés: 2011. április. 22. 11:20 Közoktatás

Meghamisított adatokkal szerzett pénzt iskolájának egy borsodi igazgató

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytattak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói egy Borsod megyei oktatási intézmény vezetője ellen - közölte Jánvári Regina főhadnagy, sajtóreferens pénteken. Az iskolaigazgató beismerő vallomást tett, akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Az iskolaigazgató a 2007-2008-as tanévben normatív támogatást igényelt az intézmény nevében, ám a hozzá szükséges - tanulói létszámról szóló - statisztikai adatokat meghamisította. A tanulói létszámban olyan diákok is szerepeltek, akik nem akartak az iskolába beiratkozni, egy részük pedig az érintett időszakban már nem járt iskolába - ismertette a sajtóreferens. 2010-ben egy Somogy megyei általános iskolában is probléma volt a tanulói létszámra vonatkozó adatokkal, óvodások is szerepeltek az iskolai statisztikában. Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Hozzátette: az igazgató arra utasította az osztályfőnököket, hogy az iskolába nem járó tanulók hiányzásait ne vezessék, a szaktanárokat pedig arra, hogy az órákon észlelt hiányzásokat ne írják be az osztálynaplóba. Az oktatási intézmény így a 2007-2008-as tanévben 66 millió forint összegű támogatáshoz jutott a központi költségvetésből, amely összeg 8 millióval volt magasabb a valójában igényelhetőnél.

Az oktatási intézmény vezetője a kihallgatás során beismerő vallomást tett; tettéért akár öt évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphat - jegyezte meg Jánvári Regina.

MTI
Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.