A katolikus egyháznak adja át iskoláját a bátonyterenyei önkormányzat Közoktatás
Eduline

A katolikus egyháznak adja át iskoláját a bátonyterenyei önkormányzat

Katolikus általános iskola kezdi meg működését ősszel a Nógrád megyei Bátonyterenyén - mondta a város polgármestere.

Nagy-Majdon József (Fidesz) elmondta: a kezdő lépést az Erkel Ferenc iskolába járó gyerekek szülei 2009-ben tették meg, amikor felmerült, hogy bezárják az iskolát, de akkor nem kaptak konkrét választ az egyháztól.

Az új városvezetés megkeresésére a Váci Egyházmegye januárban jelezte iskolaalapítási szándékát, s az önkormányzattól ingatlan biztosítását kérték - tette hozzá. A polgármester tájékoztatása szerint a város iskoláiban folyamatosan kérdezgetik a diákokat, és mivel legnagyobb arányban az Erkel iskola tanulói töltötték ki az átjelentkezési szándéknyilatkozatot, valószínű, hogy ezt az épületet adják át az egyháznak.
   
Azok a tanulók, akik nem a keresztény iskolát választják, más városi iskolákban folytathatják tanulmányaikat. Az átadás formájáról még nincs végleges megállapodás, az egyházzal hosszú távú, 99 évre szóló bérletről is tárgyalnak, de elképzelhető, hogy az önkormányzat azzal a feltétellel adja ingyenes használatba az épületet, hogy az egyháznak vissza kell azt adnia, ha nem oktatási intézményként működteti.
   
Nagy-Majdon József közölte: az egyház tervei között óvoda és gimnázium létrehozása is szerepel, illetve arról is egyeztetnek, hogy a zeneiskolát közösen, 50-50 százalékos finanszírozással működtetnék.

MTI 

 

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher? Campus life Székács Linda

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher?

Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.