Az általános iskolában tankonyhát alakítottak ki, felszerelték különféle konyhai eszközökkel, így minden feltétel adott ahhoz, hogy oktatók irányításával könnyen emészthető, tápláló ételeket készíthessenek a nagyszentjánosi diákok.
A főzés fortélyainak elsajátítására alkalmas a technikaóra, de tanórán kívül is lehetőség van a konyhai teendők gyakorlására. A program az egészséges életmód elsajátítására irányul - mondta Németh Tamásné igazgató. A diákok étkezési szokásait szeretnék formálni a közös főzéssel és az egyéb programokkal - tette hozzá az iskolavezető.
Több témakör köré csoportosították a délutáni szabadidős rendezvényeket, amelyekre a szülőket, a község felnőtt lakóit is hívják. Az előadásokból, összejövetelekből álló sorozatok egyike a lelki egészséggel, a konfliktuskezeléssel foglalkozik, a másikon az egészséges életmód gyakorlásához adnak tanácsot a résztvevőknek a külső szakértők. A mozgás kedvelőinek pedig sportolásra teremtenek lehetőséget.
Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.