Mikortól és mennyivel emelkedik a tanárok fizetése? Közoktatás
Eduline

Mikortól és mennyivel emelkedik a tanárok fizetése?

A közoktatási reform részeként 2013-ban lép életbe a pedagóguséletpálya-modell, a változások a tanári fizetéseket is érintik majd - mondta Hoffmann Rózsa államtitkár a Magyar Önkormányzatok Szövetségének gödöllői tanácskozásán.

A pedagógusok fizetése is emelkedni fog, erre a költségvetés százmilliárd forintot különít majd el, a forrását azonban még elő kell teremteni - mondta az oktatásért felelős államtitkár, aki szerint a közoktatási koncepció néhány héten belül a kormány elé kerül. Kidolgozását az indokolta, hogy a 2003-ban hozott törvény túlszabályozott volt, az elmúlt években több mint százszor változtattak rajta, mégis rossznak bizonyult - fogalmazott. Mennyi lesz a tanárok fizetése? Mi alapján kapják majd bérüket az új rendszerben? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
   
Az államtitkár szerint az alakuló új törvény lazább szerkezetű lesz, nagykorúként kezeli az alkalmazóit. A 2003-as, tartalmi követelményeket alig támasztó nemzeti alaptanterv nem vált be, erre vezethető vissza, hogy az elmúlt években átlagosan romlottak a tanulmányi eredmények. Az új koncepcióban a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazása, a képességfejlesztés különös figyelmet kap - tette hozzá. Mennyit keresnek az amerikai, a brit és a lengyel tanárok? Cikkünket itt olvashaod el.

2013-ban már bevezetik a pedagóguséletpálya-modellt

Az államtitkár arról is szólt, hogy 2012-től az állam a fenntartó önkormányzatoktól átvállalja az iskolák működtetése költségein belül 85 százalékot kitevő pedagógusbérek, járulékok fizetését. A fennmaradó 15 százalék biztosítása az önkormányzatokra hárul, ám amennyiben azt nem lesz képes kigazdálkodni, úgy az intézményt átveszi az állam. De a törekvés arra irányul, hogy előnyösebb, ha az iskola helyben marad, mert ezen intézmények szellemi, erkölcsi, kulturális bázisként a helyi közösségek megőrzésének fontos elemei - tette hozzá.
   
A terv szerint az aprótelepüléseken az elmúlt években bezárt kisiskolák újraindítása is lehetővé válik, a kezdeti lépésekhez pályázat útján lehet majd pénzhez jutni, a pályázatokat napokon belül meghirdetik - hívta fel a figyelmet Hoffmann Rózsa.

MTI 

 

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.