Ma döntenek a trágárkodó iskolaigazgatóról a kiskunfélegyházi képviselők Közoktatás
Eduline

Ma döntenek a trágárkodó iskolaigazgatóról a kiskunfélegyházi képviselők

Vasárnap tárgyal a kiskunfélegyházi képviselő-testület Abonyi Henrik iskolaigazgató és alpolgármester Facebook-botrányáról: a pedagógus trágár jelzőkkel illette diákjait a közösségi oldalon.

Abonyi Henrik

A kis-kunsag.hu értesülései szerint az MSZP, a Jobbik és a Civil Mozgalom kiskunfélegyházi frakciója kezdeményezett rendkívüli ülést: azt javasolták, hogy hozzanak létre ad-hoc bizottságot az eset kivizsgálására. Faludi Tamás polgármester korábban nem terjesztette szavazásra az alpolgármester lemondatását. Csütörtökön, a kiskunmajsai képviselő-testület soros ülésén Abonyi Henrik bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Facebook-profiljának feltörése miatt. A Facebook-botrányról bővebben itt olvashatsz.

„Igaz, hogy jó kapcsolatot ápolok a diákjaimmal, de ezeket a bejegyzéseket nem én írtam. Feltörték az adatlapomat. A MyVipről korábban már töröltem magamat ugyanezért” – nyilatkozta korábban a Blikknek az alpolgármester, aki a Darvas József Általános Iskola vezetése mellett a helyi Dózsa György Gimnáziumban is dolgozik óraadó tanárként.

Mint mondta, feljelentést nem tette az adatlap miatt, de a bejegyzéseket azonnal törölte. "Úgy tűnik, ez nem volt elég, valaki előbb lementette azokat" – magyarázta Abonyi, aki elismerte, hogy közvetlen a stílusa, de következetes pedagógusnak tartja magát, az ügy mögött politikai támadást sejt.

eduline
Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.