Saját tanára juttatta kórházba a mogyoróallergiás kisfiút Közoktatás
Eduline

Saját tanára juttatta kórházba a mogyoróallergiás kisfiút

Kétszer leállt a szíve annak a hétéves brit általános iskolásnak, aki mogyorós csokoládét kapott születésnapjára egyik tanárától – pedig az egész tantestület tudta, hogy a kisfiú mogyoróallergiás.

Rehan Butt

Rehan Butt hetedik születésnapját ünnepelte a múlt héten, az egyik helyettesítő tanár úgy gondolta, meglepi néhány szem bonbonnal. A diák azonnal megérezte a mogyoró ízét, és kiköpte a csokoládét, ennek ellenére tíz perc múlva már fulladozni kezdett – írja a Daily Mail.

A kisfiút azonnal kórházba szállították, ahol kétszer leállt a szíve, az orvosok szerint azonban a gyors beavatkozásnak köszönhetően nem szenvedett agykárosodást.

Az édesanyja nem érti, hogyan adhatott a pedagógus mogyorós csokit a fiának, az osztálynaplóban ugyanis külön jelezték, hogy allergiás rá, ráadásul az egész tantestület tisztában van a diák egészségügyi problémáival.

Az üggyel foglalkozó egyik szakember a lapnak úgy nyilatkozott, az osztálytermekben egy külön táblán jelzik, hogy melyik diák mire allergiás, a táblázatot képekkel is illusztrálják. A tanár azzal védekezik, hogy ő egyik kollégáját helyettesítette, ezért nem tudott a kisfiú allergiájáról.

eduline

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó Campus life Székács Linda

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó

Tóth Diána nyíltvízi úszó nevét kevesen ismerik itthon, pedig 18 évesen már olyan teljesítményeket tudhat magáénak, amelyek világszinten is figyelemre méltóak. A fiatal lány Egyiptomban él és itt is készül a versenyekre, ennek ellenére a dobogóra mindig magyar zászlóval áll, holott támogatást sem anyagi, sem tárgyi formában nem kap Magyarországtól.